Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

Új Atlantisz 1945-1989

A presszóslány mereven nézi az országgyűlés egyik fiatal szónokát. Egy depressziós lány. A termen Kölcsey siet át. * Naponta a Prímáspalota mellett haladtam el munkába menet. Falába vésve a nagy dunai árvíz szintjét jelző vonal, s fölötte a dátum is: 1850.febr-5. (Kerek száz évvel utána születtem én. Ahogy egyik költőtársam mondta sötétes humorral: újabb elemi csapásként.) S ahogy a Primanciálne námestien húzok át, régi neveit kerülgetem — mintha erdőben járnék. Süt a nap s mögöttem történelmi az árnyék. Pár pillanat alatt a história több századot szalad. Először a Batthyány téren kelek át, majd a Búzapiacon, aztán a Mészárosok terén, majd a Zsibvásártéren, a Taldmarkon sietek, aztán a Herceg tér dámáit lesem. Ugyanaz a tér csillámlik többszörösen az idő hatalmas megdőlt falú termeiben. Süt a nap, mögöttem történelmi árnyék halad. S ahol most egy osztrák turistacsoport meresztgeti szemét, ott „az 1896-ban ültetett, a második évezred politikai sikereinek aranyos reményével biztató millenneumi fa virult." TÍr Magyarország határait három turul mossa, zöldalma szappannal be is szappanozza dalolta a részeg festő s op-art tábláján tántorogva fellökte a bástyát. A széplelkek 267