Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

Új Atlantisz 1945-1989

s mind — furcsák sorsokról beszélt, albérletekről a nemzet szemgödreiben, a haza szájában s Európa véredényrendszerében. Ez hát Mittel úr utódaiban, folytatta a szlovákiai magyar költő, s elődeiben sem kevésbé furcsa alak. Emlékeinek befagyott tavából, mint béka orrát ha kidugja, száz fej kékül ki, kelepel fogával. Míg éltek, e fejeket millió láb taposta. Feküdtek két kontinensnyi zsinagóga küszöbén, a létezésből is kiátkozva: számtalan fejű Uriel da Costa. S beszéd közben a szlovákiai magyar költő — mintha valami előszobában állt volna — egyre vetkezett. Elegáns mozdulattal letette fejét, majd karját, előbb egyiket, aztán másikat. Kibújt a húsából is, s mikor a hajlongó vers az utolsó csontját is átvette tőle, s már csak lebegő érzékenysége s pőre tudata jelezte, hol volt azelőtt feje és szíve, egy álltól az alsó szelelőig hasított sérven keresztül belépett Mittel úr emlékeibe. (1981) Varga Imre Szelek városa (Részletek) A város jelkép. Tornyain a szél fekete zászlói lobognak. A Duna közepén úszik Pest-Buda felé a halott király hajója. 264