Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

Új Atlantisz 1945-1989

vonító hangjuk szívedbe szúr, mint a kés. Noé bárkája most minden boglya, egymáshoz bújtak nyulak, hörcsögök, ürgék. A távíródrótok monoton dobja ezernyi fájó üzenetet küld szét. Holdas estén hozsannát zengenek a békák, éltetik a nagy vizek varangyos istenét, mert elhozta nékik a Paradicsomot. Ki némítja el a fülsértő, vad zenét? Ki állítja meg a vérszívó szúnyogok dünnyögő motorjait, felhőnyi hadát? Gólya köröz búsan szétdúlt fészke felett, csőrében megremeg egy száraz fűzfaág. (1965) Bábi Tibor A forrás éneke (Részletek) HARMADIK TÉTEL IV Noé bárkája: állatkert úszik az ég alatt. Megszelídített fák, gyepágyak, sápadó virágok tapadnak szomjasan a hűs talajba, csenevész bokrok, füstölgő, korcs szenvedélyek; a rég letarolt őserdőnek csak hamva, üszke itt e kedélyeket borzongató séta. Nyelvem alatt valami vad madár elhalt rikoltása, torkomban oroszlánok tompa bődülése, talpaimban, izmaimban a párduc és a farkas nesztelen lopakodása, s én fehér 160