Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

Új Atlantisz 1945-1989

Szövögettük álmainkat, mesebeli takácsok, csalánrostból aranyszálat, fényes vásznat, omló vásznat, s hímeztünk rá virágot, zöld leveles gyönge ágat. Olyan ruhát szabtunk, varrtunk, kilenc falu csodálta, kilenc falu, kilenc város, királyoknak, hercegeknek nem volt különb ruhája, szivárványos, aranypántos. Építettünk palotát is, habos márványpalotát, tetejébe csipkés tornyot, páva sétált rajta büszkén, cifra páva, bóbitás, s érckakasok hada forgott. S bent, a szobák langyos mélyén tükrök sora tündökölt, kristálytükrök, ezüstkelyhek, karcsú lábú asztalokra kincset hullajtott a föld, bort, kalácsot, rózsaberket. Szólt a flóta, körbe-körbe hullámzott a báli nép, nem hercegek, nem királyok, falunkbéli boldog párok, mind szegény és mind derék, szántóvetők, kapás lányok... így mulattunk, álmodoztunk hosszú éjszakákon át — bús Kőműves Kelemenként, s raktuk, raktuk, egyre raktuk azt a csodás palotát, s belegyúrtuk vérünk csöppjét. ^955; 131