Szélén az országútnak – Csehszlovákiai magyar költők 1919-1989

Új Atlantisz 1945-1989

Ha erre az alapra építnénk a békét, Megérnénk a világ újjászületését! Holbay László „Az elsodort falu" Tárt kapu, autók, baromfi, bútorok halma, szipegő szomszéd, szitok, eltörik egy asztal... Ház már üres, csak a kiskert, lugas marasztal. Nem maradt itt csak rossz cserép, elhullott szalma. Hát mégis igaz!... jár a katona ridegen. Fáiba markol a gazda s könnyektől szédül. Jaj, annyi gyökeret tépnek ki a szivébül. Maradni?... s benn szobáit méri az idegen. Felhányt temető lelke fáj: halott feleség, torony, az Isten, a föld, az elrabolt eleség s a Remény, holt unoka, fekszik véres vattán. Cseheknél cseléd a lánya, a fia béres s munkába őszült fejjel kényszerül a széles világba menni... s nem jönni vissza soha tán??! Felvidék, 1947. szeptember Csulák Mihály Összejöttünk mind a hárman És összejöttünk mind a hárman, Pedig futottunk hárman négyfelé, Mikor egyszerre idegenek lettünk kis városunkban, Szívünk sajgott belé. De menni kellett s mentünk, merre láttunk, Ahonnét intett egy kicsiny remény, 127