A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Talamon Alfonz - Az éjszaka árkádoasi

ülésre, és egykedvűen bámult maga elé a rászedettek és kifosztottak szívlágyító alázatosságával. A nyitva hagyott ablakon a légáramlat csattogtatta a vasúttársaság címerével ellátott fűzöld függönyt. B. B. arra rezzent össze, hogy fázik. Állig begombolta az ingét, és gondolkodni kezdett. A gondolat, hogy vajon C. miféle helyre utazik, s ki a titokzatos útitárs, egyre több fájdalmat okozott neki. Ráérősen felállt, az ablakot szerette volna becsukni, mert elfelejtette, hogy a szerkezet beszorult. Az ablak nem mozdult, erre lemondóan legyintett, belebámult az éjszakába, ahol egyetlen fénypontocska sem szakította meg a mindent elöntő sötétséget. Arcán forróság ömlött szét, mikor C. jutott az eszébe, és teli torokból üvölteni kezdett, arca eltorzult, nyála nikotinsárga cseppekben szökött cipőjére meg a szemközti ülésre, miközben szitkok és átkok görgetegét zúdította C. és útitársa fejére. Olyan hirtelen hallgatott el, amilyen váratlanul kezdett rá a gyalázkodásra. Az ablakhoz lépett, mély lélegzetet vett, számítva a várható erőlködésre, belekapaszkodott a mocs­kos fogantyúba, és irtózatos erővel megrántotta felfelé. A heves mozdulatokra az ablak csak pár centit csúszott alumíniumárkában, és B. B. hónalján a megpattant zakószövet továbbrepedt, így kénytelen volt elengedni az ablakfogantyút, majd hirtelen elgyöngülve leroskadt a he­lyére. Belebámult az ablakba, de nem látott ki a sötétség miatt, így csak a vülanyfényben úszó fülkét figyelte, mintha tükörben önmagát vette volna szemügyre. De állandóan az ismeretlen férfi vonásait látta maga előtt, amelyeket igazából nem is látott, a foltos, görbe üveg torzítása is csak a fantáziáját segítette, ahogy saját arcát figyelte, orrát csaknem nekilapítva az ablakon túlról bámuló alak orrának. Huzatlobogtatta hajfürtjeit magas homlokára simította. Az ablak tükrözésében látta, hogy zakója jócskán végigrepedt, látta a rojtozó kelme sebét, amelybe már belefért az egész ökle. Azzal vigasztalta magát, hogy nem vehetik észre könnyen a hasadást, ha kezét a teste mellé engedi. Szórakozottan órájára pillantott, és varázslattól tartva ráncolta össze homlokát, mert órája tanúsága szerint a vonatnak csak ebben a percben, ezekben a pillanatok­ban kellett volna kifutnia az állomásról. Elsápadt, mert most már egészen biztos volt benne, hogy rossz vonatra szállt fel. Megpróbálta emlékezeté­ben felidézni a közeli állomások nevét, majd pénztárcája után nyúlt, és tenyerébe fordította a pénzérméket. Elég volt egy pillantást vetnie a matt, címeres alumínium- és rézkorongokra, máris látta, hogy ennyi pénznek elégnek kell lennie hazáig, bármilyen messzire is viszi el a vonat. Abban is reménykedett, hogy mintha nem látott volna ismeretlen állomás felé tartó elágazást. Ingerülten az órájára pillantott, majd lehunyta szemét, és 344

Next

/
Thumbnails
Contents