A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Talamon Alfonz - Az éjszaka árkádoasi

ablak lenyitódott. Kíváncsian kidugta a fejét, mintha egy teljesen ismeretlen hellyel ismerkedett volna, hosszú utazás közben. Az állomáson még mindig csak a helységnév fölötti lámpa égett, kénsárga fénykört rajzolva a szürke aszfaltra, felkúszva a hernyórágta levelű gesztenyefa koronájára. Csaknem derékig kihajolt az ablakon, hogy előreláthasson a mozdonyig, de minden kihalt volt, csupán elnyúlt, valószínűtlen árnyékokat látott, és a mozdonyból lüktető gőzt, ahogy foszlányaira szakad, és beleveszik az éjszakába. A mozdony gólyafészkes kéményéből apró szikrák pattantak ki, de a szél az ellenkező oldalra sodorta őket, ezért csak egyet-kettőt láthatott belőlük. A sötétbe bámulva hirtelen úgy döntött, hogy mégis leszáll a vonatról, és inkább a váróteremben vagy a jegypénztárban éjszakázik zsebtolvajok prédájaként, mert teljesen elbizonytalanította, hogy az állomás továbbra is kihalt volt. Nagyot sóhajtott, és fel akarta húzni az ablakot, de az beszorult, nem engedelmeskedett. Újra kihajolt az ablakon, hogy közelebbről szemügyre vegye az ablak zárószerkezetét. Tekintete, miközben baljával az ablakot feszegette, végigsiklott a látószögébe került szerelvény oldalán, és csaknem felkiáltott meglepetésében, mert az egyik kocsiba éppen akkor szállt fel két alak. Bár az állomás lámpája csalóka fénysugarakat szórt a sötétbe, és valójában álom vagy véletlen egybeesés is lehetett, de mintha C. lépett volna fel az ajtóba, majd utána ruganyos mozdulatokkal egy ismerősnek tetsző fiatalember is feltornázta magát, akinek arcát B. B. nem láthatta, mert a lámpa fénye csak körvonalainak éles határát rajzolta ki. Egy pillanatra azonban B. B. felé fordult, és jóllehet puha kalapja fekete árkot ásott arca helyére, kettőjük között így is megdöbbentő volt a hasonlóság. B. B. megbabonázva állt az ablaknál, cselekvésre képtelenül, mintha minden tagjába görcs állt volna bele. A személyek valósága gyötörte, mikor az elemi erővel, élesen csattanva meglóduló szerelvény kirántotta lába alól a padlót, és ő nekizuhant a cipőtalpak pecsételte bőrülésnek. Minden erejét megfeszítve próbált minél hamarább felállni. Buzgósága nevetségesen hatott, mert megcsúszott, vállát a szeméttartó éles sarkába vágta, zakója hónaljban ropogva elrepedt. De B. B. semmit sem érzett, s csak akkor tört rá a fájdalom, mikor a kocsi az állomásépület előtt gördült el, egyre gyorsabb tempóban hagyva maga mögött az egyetlen világító lámpát, a várost. B. B. az egyenletes gőzsziszegésben és a síndarabok illesztésének hézagjain kattogó kerekek rángatásában összeszorított foggal várta fájdalma enyhülését, s lázasan gondolkodott azon, hogy vajon C. mit kereshet ezen a vonaton. De végső soron be kellett látnia, hogy semmi köze ahhoz, hogy mit csinál a lány. Leült az 343