A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Talamon Alfonz - Az éjszaka árkádoasi

minden megerőltetés nélkül hagyta maga mögött, de később a hideg éjszakai levegő kiszárította légcsövét, szájüregét taplószárazzá tette, azután az oldalában jelentkezett a szúró fájdalom, egészen biztosan a kapkodó levegővételtől, és a kínok egyre csak fokozódtak, annak ellenére, hogy tenyerét egyre erőteljesebben tapasztotta oldalára, arca eltorzult, kitágult orrlyukain és kitátott száján át lihegve szedte a levegőt, izmai elnehezültek, nekidőlt a kerítésnek, belekapaszkodott, mint megmentőjébe, törzse előrebukott, mintha öklendezés kényszere kerülgette volna, agya lázasan kereste a legmegfelelőbb kiutat ebből az egérfogóból, nem tartotta magát képesnek arra, hogy tovább fusson a kerítés mellett, hiszen fennállt az a lehetőség is, hogy a vasútállomás az ellenkező irányban van, vagy valahol egészen máshol, ahol nem is feltételezi, és az utolsó vonat a menetrendnek megfelelően már javában zakatol, csak arra várva, hogy az állomásfőnök zöld lámpácskájával útjára bocsássa. B. B. teljesen elveszítette tájékozódási képességét, nem tudta, mennyi utat tett meg, azt sem tudta, mennyi idő telt el azóta, hogy lélegzése nagyjából rendbe jött, de nem annyira, hogy újra belehallgathasson a csöndbe, mert szíve zaklatottan vert, és ritmusa B. B. fülében úgy hatott, mint a sínpáron zakatoló vonat kerekeinek csattogása, és ez arra ösztönözte, hogy minél gyorsabban összeszedje magát. Legelőször is az óráját nézte meg, ám ettől sem nyugodott meg, bár vonatja indulásáig volt elég ideje, csakhogy fogalma sem volt, merre kell indulnia. Úgy döntött, hogy visszamegy ugyanazon az úton, ki a főtérre, ahol a templom előtt lesz ideje megfontolni a lehetőségeket. Megfordult, és a lehető leggyorsabban lépkedve megindult visszafelé, szemével a messzeséget fürkészve, hátha fényforrást fedezhet fel valahol, de az éjszaka áthatolhatatlannak tűnt, így inkább eltávolodott a kerítéstől, hogy könnyebben megtalálja az utcát. Idegessége nőttön-nőtt, egy ponton túl már nem bírta, hátat fordított a vaskerítésnek, s az utcát sejtve, rohanni kezdett a sötétben, de a tizedik vagy tizenkettedik lépés után egész testével egy sima kerítésnek ütközött, vagy falnak, mert tapintásából ítélve kőből készülhetett, de a valóságban lehetett egészen más anyagból is. Habarcsréteggel vonták be, készítői ügyességét dicséri, hogy sem repedés, sem egyenetlenség nem volt rajta kitapintható, semmi, amibe B. B. belekapaszkodhatott volna; feltett szándéka volt ugyanis, hogy átmászik rajta, de pár sikertelen kísérlet után, amelyek fájdalmasan lenyúzták térdét, és egészen biztosan tönkretették vandonatúj nadrágját is, letett róla. A csípő fájdalom gondolkodásra kényszerítette, a reményvesztettség könnyeket csalt a szemébe, a hangos sírás pedig torkát kaparászta. Összeroskadt a fal tövében, 332