A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Talamon Alfonz - Az éjszaka árkádoasi

a tárgyak tömegével. A főtéren, az orsó alakban szétnyíló házsorok között egy pici, pázsittal benőtt dombocskán a neogótikus evangélikus templom állta útját. B. B. a sötétben felnézett a toronyra, mert még idejövetelekor megállapította, hogy annak órája pontosan jár. Gyanakodva körbesandított, a vétkezők megszokott, ez esetben teljesen fölösleges óvatosságával, majd amikor látta a néptelen, kihalt utcákat, s hogy nincs senki, aki figyelhetné, felállt a templomot körbefutó kerítés kőpárkányára, mert közelebb akart jutni az elmosódott számlaphoz. Nyirkos tenyerét finom rozsdaliszt festette, és hosszú másodpercekig kellett meresztgetnie a szemét, míg végre kihámozta a mutatók állását. Nagyon megijedt, egész testén hőhullám futott át, gyöngyözve csapódott ki homlokán, mert a toronyóra szerint a vonat pillanatokon belül befuthatott az állomásra, és B. B. ugyancsak hadilábon állt a szerencsével, hiszen még sohasem fordult elő, hogy késett, és a vonat is késett volna. Lehetetlennek tartotta, hogy az ő órája késsen, hiszen nagyapja Svájcból hozatta az órát, és csak egyszer kellett javítani, mikor kiskorában véletlenül leejtette, és az üveglap megrepedt. B. B. most mégis hitetlenkedve állt, és meredt a toronyórára, mintha délibábot látna, és megpróbálta elhitetni magával, hogy ő látja rosszul a mutatókat, s csak a homály miatt rémlik úgy neki, hogy valójában a római kettes vonalait látja a nagymutató helyén, de a mutató igazából a tízes és a tizenegyes között tanyázik, vagy lejjebb, ahol tényleg fedi egymást két ollószárszerű feketeség, amit könnyen repedésnek is nézhetett, vagy túlerőltetett szeme káprázásának is vélhetett volna, mert immár csukott szemhéja mögött is mutatók ugráltak, köröztek, összeviszsza pörögtek, mint megkergült táncosok. B. B. egyre gyorsuló szívveréssel próbált meg visszaemlékezni rá, hogy mikor is állította be utoljára óráját a rádió pontos időjelzése szerint, arról ugyanis meg volt győződve, hogy a szerkezet rendesen fel van húzva, hiszen azt nem mulasztja el megtenni reggelente, közvetlenül felkelés után. Átcikázott az agyán az a lehetőség is, hogy valójában nem is jár a torony órája, mert mutatóit kikezdte a rozsda, számlapja pedig madárszaros és megkopott volt, a lehámló festék mögül néhány helyen kivöröslött a téglák teste. Azt, hogy reggel pontosnak látta az órát, most már valamiféle elképesztő egybeesésnek gondolta: a toronyóra évtizedek óta dermedt mutatói valóban hajszálpontosan mutatták az időt, amint B. B. egy gyors, futó pillantással meg is állapította. Nyitott tenyerét füle mellé tette, kétségbeesetten, hátha meghallja az óraláncok csikorgását, a fogaskerekek kattogását, s eközben nagyon jól tudta, hogy próbálkozása eleve kudarcra ítéltetett, és valóban nem hallott semmi mást, csak a falevelek hol erősödő, hol halkuló 328