A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Talamon Alfonz - A képzelet szertartásai

illetik azzal a szándékkal, hogy csókjaikkal lecsípjenek egy keveset elkeseredésedből, vigaszszavaikat a szívedbe ágyazzák, de addig nem akarnak megzavarni, míg magányodban meditálsz, Tamás apostol késő reneszánsz képe alatt fordítom feltűnés nélkül oldalra a fejem, hátha el tudom olvasni a keretre csavarozott réztáblácskán a festő készítőjének a nevét, aki a margarétaszál vékony glóriát olyan mesterien fűzte a jóságos, szelíd arcú apostol ősz üstöke köré, mintha izzó aranyfonál lenne, és fényének tüze hangsúlyozná esküre vagy tanúságtételre emelt jobbjának fontosságát, erős nap homálya takarta baljában pedig úgy látom, hogy ormótlan, élesre fent alabárdot tart, bár lehet, hogy szemem élessége csal meg, és valójában feszületet fektet karján keresztbe maga előtt, de végül, ahogy erőltetem a hunyorgást, egy pillanatra megvillan előttem a fegyver vasa, amelynek alakját ugyan furcsállom egy kicsit, de lehetségesnek tartom, hogy tudomásom ellenére létezik ilyen gyilkoló szerszám, mivel nem ismerem kellőképpen a keresztény egyháztörténet Tamás apostolra vonatkozó fejezeteit, s ez most meglehetősen bosszant, ezért óvatosan visszafordítva fejem, emlékek és jelenségek töredékei között válogatok, amelyek ritkán tapasztalt módon hidegen hagynak, megfoghatatlanul taszítódnak el szemhéjaim elől, talán a környezet tömjén- és bazsarózsa-illatos hatására, fel-fellobbanó megszentelt gyertyák viaszkönnyezésében tudattartalmam termékei ciklikus pályát futnak be, képtelenek kitörni a talajvíz nedvesítette, keresztdongákban összefutó falak rám boruló ájtatosságából, minduntalan azon kapom magam, hogy elszakíthatatlanul tudatosítom helyzetem a mellékhajó vékony szivacspárnákkal leterített padsorában, s a mögöttem sejthető vallásos emberek tömegének a köveken felerősödött szuszogását gyanítom az örökmécsesek lángjának minden egyes rezdülésében, így kénytelen vagyok megbékélni a tudattal, hogy rengeteg szempár szegeződik rám, mintha illuzionista lennék, különféle mutatványokkal szórakoztatnám az egybegyűlteket, esetleg szóbeszéd tárgya volnék, amelynek komolyabb következményei lehetnének, elvégre egy szertartás résztvevője vagyok, s nem megszokásból vagy jókedvemben öltöztem öltönybe, kötöttem nyakkendőt gyakorlatlan kézzel, sikertelenül, így többen megigazították már nyakamon, akár esküdtként hóhérkötelet vizsgálgatva szemlélték, hogy a hurok pontosan a gégém alatt van-e, vagy kibírja-e súlyom, mintha valóban a bakó ácsolmányára kísérnének, csaknem belekaroltam az egyik gyászolóba, mert váratlanul eddig nem tapasztalt görcs rogyasztotta lábam a kicsorbult szélű, megsüllyedt lépcsőkön, amelyek a templom bélletes főbejáratához vezettek, ahol mohazöld hajú angyalok néztek le 317