A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Rácz Olivér - Ha valakit esetleg érdekel

hazai mérnökök vezették, az önkéntes és a nem önkéntes munkabrigádokra, a lefektetett sínpárra (a háború még folyt!) szovjet őrök és népi milicisták felügyeltek. A műszaki munkálatoknál szovjet utászok segédkeztek. A szovjetek türelmesen, kitartóan, következetesen, de nem sürgetően biztatták az embereket: — Davaj! Davaj!... Egyszer megkérdeztem az egyik szovjet műszakitól: — Tulajdonképpen mi a fenéért olyan sürgős nektek ez az alagút? Csapatszállításokra? Evekig egészen jól megvoltunk alagút nélkül; a náci időkben az alagút volt a határ. Határforgalom viszont aüg akadt. A főhadnagy, mert az volt, csodálkozva pillantott rám: — Nekünk? Hol vannak már a mi seregeink! Legalább háromszáz kilométernyire innen püfölik a nácikat! Nektek kell, ti hülyék! Hogyan akarjátok a szükséges teherforgalmat lebonyolítani? Teveháton? Vagy talán ezen a hatalmas, hajózható folyamon? — mutatott le az alagút alatt tovacsobogó, sekélyes kis folyócskára. A főhadnagynak igaza volt, de engem evett a penész, hogy így lebecsülte a kis folyónkat: sráckoromban ehhez a kis folyóhoz meg az alagúthoz jártunk rabló-pandúrt játszani. Most viszont őrséget álltam az alagútnál. Sok őrizni való nem volt: az emberek melóztak, komáztak a szovjetekkel, igyekeztek bevágódni. Hát ennél az alagútnál ismertem meg közelebbről a smukot. Illetve nem is ott: a lakásunkon keresett fel, este nyolc óra tájban. Éppen vacsoráztunk. Lángos volt vacsorára meg szalonna. Az anyám még negyvennégy karácsonya előtt vásárolt egy fél disznót, feketén, feldolgoztatta szalonnának, kolbásznak. Hogy legyen mit kajolnunk, amikor majd a bátyámmal hazavergődünk. Anyám szentül hitt benne, hogy karácsonyra hazajövünk. Én nem. De azért mégis sikerült hazavergődnünk. A bátyámnak még december elején sikerült megspriccelnie, én karácsony előtt két nappal állítottam be. Nálunk komoly családi törvény volt, hogy a karácsony szent ünnepét minden tagnak otthon kell töltenie. Ebben az anyám nem ismert tréfát. Egyébb dolgokban is ritkán. „Egész nap csavaroghatsz, de este fél nyolckor ott ülsz az asztalnál. Tisztára sikált kézzel. És a szent ünnepeket — ide tartozott a karácsony, a húsvét meg az összes családi születésnap, de elsősorban az anyámé és az apámé, amíg élt — otthon töltitek! Még ha Kamcsatkából kellene is hazabaktatnotok!" Hát én majdnem Kamcsatkából baktattam haza, de azért igyekeztünk. Az anyám bizonyos dolgokban nagyon szigorú asszony volt. Hát ezért. Meg sok egyébért is, de erről talán fölösleges külön szövegelnem. 307