A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Rácz Olivér - Ha valakit esetleg érdekel

Lángos, szalonna. Anyám a smukot is megkínálta. Megköszönte, két pofára nekilátott. A fene evett, amíg néztem. Viszont ő is letett az asztalra egy kis csomag valódi teát meg egy fél kiló kristálycukrot. Tudta, mi a szokás. Amikor beállított, hamarjában nem tudtam, hova tegyem. De aztán ráismertem: ott lakott tőlünk kétutcányira. Vésnök volt meg szobafestő, mázoló. Két rendes szakma. Azért jött, hogy kártyázzam be az alagúti önkéntes brigádba. Félt, hogy elviszik, és akkor az alagútnál jóval messzebb kell majd a csákányt forgatnia. Ugyanis már régen nem dolgozott a szakmájában. Pontosan a háború kezdete óta. Kucsinka megint kiköpte a fűszálat, gondosan keresgélt maga körül, amíg újat, megfelelőt talált. — Nyilas volt? — kérdezte hanyagul. — Nem. Nem hiszem — mondtam megfontoltan. — Feketézett. Mindennel. Félt, hogy a szomszédok feljelentik. Kucsinka megértően bólintott. Akkoriban kevesebbért is feljelentgették egymást a népek. — Dög uzsoraáron mérte a portékáját — folytattam. — Cukrot, katonakávét, zsírt, húst, cigarettát, szappant. Csupa kincstári szajrét. Valami géhás őrmester vette be a buliba. — Ügyes madár lehetett - vélte Kucsinka. — Az is volt — bólintottam. — Azt akarta, hogy az éjszakai műszakba csúsztassam be. Jó, mi? Hogy egy ürge protekciót keres, csak azért, hogy ingyen melózhasson... (Nem is volt olyan képtelenség: az önkéntes munkabrigádokba jelentkezőket is gondosan ellenőrizték: kétes elemek nem juthattak el az alagúthoz.) - Az éjszakai műszakba — mondtam. — Ehhez ragaszkodott az ürge. Kucsinka is bólintott; megértette. Az embereket általában éjszakánként gyűjtötték be; ezért volt jó az éjszakai műszak. Az alagút különben is tuti hely volt: délben meg éjszaka, éjfél és hajnali két óra között néhány fillér fejében meleg levest is osztottak. Jó, sűrű krumpligulyást, itt-ott még hús is akadt benne. — Gógyis madár volt — mondtam. — Három nap múlva már ő is a konyhán dolgozott: egy hét múlva már ő vezette a vételezést. Kucsinka elgondolkozott. — Te mit szakítottál le a tiszta ráfizetésből? — kérdezte nem minden él nélkül. De aztán legyintett, hanyatt vágta magát a fűben. — Ne is mondd - mormogta a felhőtlen égbolt felé. - A gomblyukakat, kabát és gombok nélkül. Vagy mit? 308