A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988
Rácz Olivér - Ha valakit esetleg érdekel
kök ott laktak a közeli Forrás utcában, egy kis, ócska földszintes ház hálókamráknak átalakított fészereiben, kamráiban, mosókonyhájában — a házban a Gazda lakott, családostul —, s reggelenként lóhalálában, futva vágtattak végig a kegyetlenül zörgő kiskocsijukkal az úttest macskakövein, hogy minél hamarabb kiérjenek megszokott standjukra, nyáron tölcséres fagylaltot, télen törökmézet árulni. Vojna úrnak a törökökre vonatkozó célzásai mellesleg bizonyára alaptalanok voltak, de Vojna úr szabad óráiban szeretett bizonyos piszkos-rongyosra lapozgatott, nyálazott könyveket bújni, s ezekben az olvasmányokban gyakorta említés történt a törökök, arabok és egyéb keleti népségek elfajzott szokásairól. Vojna úr titkolt izgalommal és mohó érdeklődéssel falta ezeket a könyveket. A pacalosok viszont nem vágóhídi pacalosok voltak, hanem a közeli téglagyár olyan egyedei, akik a lucskos, nyers agyaglepényeket, téglagyári szaknyelven a pacalokat, szállították nyikorgó vaskordékon abba az üzemrészlegbe, ahol a nyerstéglák előállításához szükséges, már szépen megmunkált agyagtömböket állították elő. A pacalosok között is sok volt a kétes elem: a pacalosokat nagyon rosszul fizették. Vojna úr mindenesetre mélységesen lenézte és megvetette a pacalosokat és a törököket — mellesleg az a ház, ahol a törökök nyomortanyája volt, szintén Vojna háztulajdonos úr ingatlanai közé tartozott, és Vojna úr szép pénzeket zsebelt be a Gazdától minden hét végén a törökök szállása fejében, noha szüntelenül az a bosszantó gyanú mardosta, hogy a Gazda becsapja őt az elszámolásnál: a kamrák rongyos, foszlott, dohos szalmazsákjain jóval több török hajtja a késő esti órákban álomra a fejét, mint ahány fő után a Gazda szállásdíjat fizet. Ki a fene bírná a sok gyanús törököt összeszámlálgatni? Annál inkább, mert Vojna úr nem szívesen dugta be fintorgó orrát az agyonzsúfolt kis kamrákba, a törökök közé — még valami keleti nyavalyát találna felszedni tőlük. Esetleg bubópestist. Vagy leprát. Rosszkórt, ragályt, férgeket. Az efféle népség még szántszándékkal is képes megfertőzni, megrontani a tisztességes embert. Az ilyen istentagadó, holmi otromba bálványkövet imádó népektől — Vojna úr egyszer, valaha, valahol hallott valamit rebesgetni Mekkáról meg a szent Kábáról — minden kitelik. Pogányok. Vojna úr ugyanis valláserkölcsi alapon állt: tagja volt a helybeli Katoükus Polgári Társaskörnek. Továbbá a tisztaságot is kedvelte: minden szombat este befűttetett fürdőszobája kis vaskályhájába, és megfürdött. Éppen ezért epésen leszögezte: 297
