A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Rácz Olivér - Ha valakit esetleg érdekel

„Akár Kislány Bácsi, akár Cukros Bácsi — ha nekem kölykeim lennének" — Vojna úrnak nem voltak gyerekei, csak egy szikár, nagyon szigorú arcú és pillantású felesége —, „én bizony a közelébe sem engedném őket... Megrontja a gyerekeket... Cukros Bácsi...!" Hát ez az. Ez volt az a pont, amely oly gyakran megbolygatta az Akácfa utca, a Patak utca, a Forrás utca és a környező utcák serdületlenebb ifjúságának a képzeletét, mert azok a bizonyos gyerekek, akiket Kislány Bácsi állítólag megrontott — mi voltunk. Minket viszont Kislány Bácsi — vagy Cukros Bácsi — mindössze egyetlen szempontból érdekelt: szerettünk volna cukorkát kapni tőle. A „megrontás" nem izgatott minket. Nem is hiszem, hogy sok megrontani való lett volna rajtunk. Tudtunk mi mindent vagy legalábbis majdnem mindent, amit még nem kellett volna tudnunk. Tisztában voltunk a dolgokkal és a felnőttek dolgaival, s a peremvidéknek ebben a nyüt és gátlástalanul pucér világában annyira tapasztaltak voltunk, hogy a valódi „romlottság" talán nem is férkőzhetett volna hozzánk. Éppen ezért, noha a csőrében kisbabákat fuvarozó gólya néniről és egyebekről már régen nem voltak illúzióink, és tisztában voltunk vele, mitől és miért szokott megnőni a lányok hasa (amiért időnként letörték a derekukat, időnként kihajintották őket a házból, de a végén a derekuk is megmaradt, a házba is visszafogadták őket, és a meghatározott pillanatban az életerős, egészséges újszülött fiú- vagy lánycsecsemő is felsivalkodott a házban), azt is pontosan tudtuk, miért reteszeli magára a konyhaajtót Suhajda tanácsos úrék cselédlánya, valahányszor a tanácsos úrék elmentek otthonról, és a nyomukban, a hátsó bejárat felől, nyomban bedugta az udvarra a fejét Jani, a Mária utcai pékék legénye, hogy vigyorogva besurranjon a konyhába; noha mindezt pontosan tudtuk, sőt aprólékos részleteket ismertünk a környező utcák sötét zugainak, kapualjainak, kerítéseinek, továbbá a Víztorony és a Macskazug éjszakai életének szerelmi eseményeiről — egy fenét sem tudtuk elképzelni, mit akarhatna Kislány Bácsi a Forrás utcai törökökkel meg a pacalosokkal? Ostoba dolog volt: felnőttek fecsegése. És még ez a fecsegés sem volt egyértelmű. Ismeretlen szavak és kifejezések hangzottak el, amelyeket nem értettünk, homályos célzások, amelyeket értettünk ugyan, de éppen ezért tartottuk az egészet kiagyalt marhaságnak és undorító képtelenségnek. Am a legtöbb bajunk mégis a felnőttek fontoskodó tolvajnyelvével volt. 298