A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Rácz Olivér - Ha valakit esetleg érdekel

Ezen mind a három úr göcögve kacagott. Suhajda táblabíró úr komolyodott el elsőnek: rangban is ő volt a legelső a három úr közül. „Még mindig eljárogat a vágóhídra?", kérdezte gondterhelten Vojna úrtól az egyre távolodó Kislány Bácsi után intve (Kislány Bácsi csuda szaporán tudott tovalejteni; még a gömbölyű hátsó felét is illegette hozzá), mert Vojna úr volt ebben a kérdésben a legtájékozottabb és a legilletékesebb. „Az ám! A vágóhídra!", nyerített fel a kérdésre Kucsek tanító úr szólóban, mert a városi vágóhíd azokban az időkben a város rossz hírű tájaihoz tartozott. Késő délután, alkonyattájban ott szoktak összeverődni a város kétes elemei, serkenő bajuszú suhancok, dologkerülő sihederek, facér mesterlegények, akik virtuskodásból, olykor fogadásból el-elkunyoráltak a mészároslegényektől egy-egy bögre habzó marhavért, hogy titkolt undorral bár, de férfiasságukat fitogtatva egyből felhajtsák. Aztán ott álltak bárgyún büszke ábrázattal, az undortól még kábán émelyegve, de a vért a világéit sem törölve le a felső ajkukról. De voltak közöttük olyanok is, akik a felhörpintett állatvértől véltek megerősödni és megférfiasodni. Továbbá itt árusítgatták ugyanezek a kétes elemek a vágóhídi legényektől szerzett, olykor egyszerűen orozva elcsent, frissen kimosott állatbeleket, marhalólyagokat, bikacsököket, meg itt lehetett őket felbérelni, ha éppen kedvük szottyant rá, holmi alkalmi munkákra: szénhordásra, trógerolásra, tavasszal a kert felásására, a gaz eltakarítására meg más egyéb, a városi tisztviselő urak, hivatalnok urak számára alantas munkákra, esetleg a ház körüli munkákra, az olyan házaknál, ahol a háziurak nem rendelkeztek házmesterrel. És — a rossz nyelvek szerint — itt lehetett őket becserkészni egyéb alantas műveletekre is. Ezért nyerített fel Kucsek tanító úr szép, erőteljes kántortenorban (Kucsek tanító úr vasár- és egyházi ünnepnaponként a domonkos rendiek templomában kántorkodott), amikor meghallotta Suhajda táblabíró úr kérdését. „Már miért járna el a vágóhídra?", kérdezte Vojna úr rosszkedvűen. „Ugyan! Minek pipiskedne olyan messzire, amikor a szomszéd utcában ott vannak neki a törökök, két utcával odébb meg a pacalosok?" Ezen ismét kacagni kellett, noha a törökök nem is voltak igazi törökök, hanem mindenféle szedett-vedett balkáni származékok, akik a belváros egyes kapualjaiban, ódon paloták árkádjai alatt, terek bejáratánál bojtos, piros fezben árulták a fagylaltot, törökmézet, mindenféle otthon kotyvasztott vagy cukrászoktól beszerzett „keleti" nyalánkságot. A törö296