A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Rácz Olivér - Ha valakit esetleg érdekel

Kislány Bácsin minden gömbölyded volt; a keze párnás és fehér volt, az ujjai kurták, a körmei tiszták és rövidre nyesettek, s a jobb keze gyűrűsujján fekete ónixlappal ellátott, arany pecsétgyűrűt viselt. Az ónixlapot két formásán bevésett kezdőbetű ékesítette: K. J. Kislány Bácsi gömbölyded kis pocakján vastag aranylánc feszült, az óralánc végén dupla fedelű Omega zsebóra. Az óra nem volt aranyból: a hátsó lapja sima acélból készült, az első fedőlapja domborművű lófejet ábrázolt. Mi van még? Két pár galambszürke kamásli, az egyik pár gyöngyház gombos, derűs napokra, a másik egyszerű, fekete csontgombos, kedvezőtlen időjárás alkalmára. Hoppá — és majdnem kimaradt a legfontosabb: a kis, csinos, zománcozott, fekete-piros tulipánokkal ékesített lapos szelence, amelyet Kislány Bácsi a zakója jobb oldali külső zsebében hordott, és amelyben a kis, fekete szájízesítő cukorkáit tartotta. Kislány Bácsit ezért az Akácfa utca és környékének lakói közül néhányan Cukros Bácsinak is nevezték. Ez fontos. Ez azért fontos, mert noha soha senki sem látta, hogy a zománcozott szelence tulajdonosa bármikor bárkit is megkínált volna a szájízesítő cukorkáiból, a Cukros Bácsi elnevezéshez bizonyos ferdén kétértelmű, sőt egyértelműen elmarasztaló, sötét és gonosz rebesgetések tapadtak. „Cukros Bácsi", mondta Vojna háztulajdonos úr megvetően, amikor Kislány Bácsi szapora, apró lépteivel végiglejtett az Akácfa utca felől a városba vezető Szent Flórián utcán. A Flórián utca már nem tartozott a Hustákhoz; gőgösen a Városhoz tartozott, és ezen a tájon már tisztes polgárok laktak. Olyanok, mint Vojna tanár úr, aki a három bérházából élt, vagy Suhajda táblabíró úr, vagy Kucsek polgári iskolai tanító úr. „Cukros Bácsi", mondta Vojna háztulajdonos úr megvetően, miközben ott álltak a Flórián utca sarkán, és Kislány Bácsi után néztek. Kucsek tanító úr és Suhajda táblabíró úr éppen a sarki dohányboltból léptek ki, ott találkoztak össze Vojna úrral, és nyomban társalogni kezdtek. „Cukorkával csalogatja magához a gyerekeket", mondta Voj na háztulajdonos úr. „Csodálom, hogy a rendőrség tűri..." „Eddig még nem érkezett ellene feljelentés", jegyezte meg Suhajda táblabíró úr óvatosan, de beavatottan. „Ha majd érkezik, akkor már késő lesz", mondta Vojna úr felpaprikázva. „Megrontja a gyerekeket..." „Ugyan", szólt közbe Kucsek tanító úr hamiskásan, „Kislány Bácsitól nem a gyerekeket kell félteni... A serdültebb évfolyamokat kedveli... De azokból is csak az erősebb nemhez tartozókat", mondta nyomatékosan, és úgy tett, mintha kiköpne. „Piha... Kislány Bácsi..." 295