A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Rácz Olivér - A konda

— Te el tudnád képzelni a kamarás urat a bíborpiros cingulusával a derekán és pártjelvénnyel a reverendáján? — Igen — mondta Kondor komoran, és megrovóan megcsóválta a fejét. — Állatian hülye ötleteid vannak. Ez olyan képtelenség, mintha egy úszóbajnok síbakancsban óhajtana indulni a négyszer százas váltóúszásban ... Vagy mintha valaki görkorcsolyával a lábán próbálná megmászni a Kilimandzsárót... Nem tudod, hogy a papoknak tilos politikai pártokba belépniük? Kondor hosszú hónapokkal később kénytelen volt tudomásul venni, hogy mindig akadnak kivételek: ez akkor volt, amikor első ízben hallott egy bizonyos nyilas pártszolgálatos páter ténykedéseiről és kegyetlen vérengzéseiről, s ez némileg megrendítette ártatlan hitében. Kondor mindig és mindent komolyan vett. Olykor a legkomolytalanabb dolgokat is. Például azt, hogy Rogóczi igazgatóhelyettes úr mindig csípős cseresznyepaprikával váltogatva eszegette a korai muskotályszőlőt. „Ettől olyan zamatos, fűszeres, keleties aromája van", magyarázta Kondornak, aki megilletődve figyelte. „Hát még egy-két falat enyhén avas, vastag, fehér szalonnával! Az aztán a csemege!", mondta Rogóczi igazgatóhelyettes úr, és kedvtelve, avatott ínyencek módjára csettintett hozzá. Ettől Kondor is kedvet kapott hozzá: megpróbálta. „Finom! Nagyon finom", mondta hörögve, és a szeme kiguvadt. Az avas szalonnát máskorra hagyta. Pákh is kedvelte Rogóczi igazgatóhelyettes urat, de ínyencmesteri és filozófiai kérdésekben inkább a kamarás úrra bízta magát. Annál inkább, mert a kamarás úrnak olykor meglepő visszaemlékezései és kijelentései ragadták meg a figyelmét. „Nem az a lényeg, édes fiam", magyarázta egyszer Pákhnak, „hogy milyen bölcsen tudjuk a múltat elemezni és értékelni — utólag mindenki bölcs —, hanem az, hogy milyen bölcsen tudjuk a jelenünket formálni és élni." „Ez úgy hangzik, hogy akár Kierkegaard is mondhatta volna, kamarás úr", vélte Pákh gyanakodva. „Mondta is, édes fiam", bólintott rá a kamarás úr rendíthetetlen nyugalommal. „Mondta is, csak nem ezekkel a szavakkal. Kierkegaard sokat tudott, édes fiam... Csak azt az egyet nem tudta", folytatta eltűnődve, „hogy mi van majd odaát... Ezt senki sem tudja, édes fiam. Én 282