A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Rácz Olivér - A konda

a kanonok úrnak a kezdődő és egyre terjedő nácizmus ellen intézett megfontolt fejtegetéseit. A kanonok úr — immár Egyházmegyei Főtanfelügyelő Úr Őfőméltósága, aki egyébként sváb eredetű volt - ugyanis szívből gyűlölte a nácikat és a nácikkal komázó rendszert, és lelkes híve, a pápai kamarás, plébános, igazgató, iskolaszéki Elnök Úr Őméltósága, aki mellesleg kun eredetű volt, ugyancsak szívből rühellte a nácikat, és az utóbbi években leplezetlenül bírálgatta a fennálló államrendszer tevékenykedéseit. így és ezért pártfogolták mindketten fenntartás nélkül a két reményteljes, de az állami igazgatás alatt álló iskolák katedráiról vallási és közoktatásügyi éberséggel száműzött, ifjú tanárt. — Majd köszönjétek meg szépen a kanonok úrnak — mondta a kamarás úr, elhárítva magától Pákh hálálkodását. Aztán váratlanul, őszinte érdeklődéssel megkérdezte: — Igaz, hogy te kommunista vagy, édes fiam? Pákh meglepetten elhárította magától a megtiszteltetést: — Már hogyan lennék, kamarás úr? Mindössze az az igazság, hogy diákés főiskolás koromban el-ellátogattam olykor a kommunista fiatalok számára rendezett előadásokra, összejövetelekre... De aztán eszébe jutott, hogy pappal, méghozzá gyóntató pappal beszél, s ezért sietve bevallotta: — Az is igaz, hogy főiskolai hallgató koromban bizonyos haladó szellemű, baloldali főiskolás kör szervezésében volt részem, és sohasem rejtettem véka alá, hogy rokonszenvezem a baloldallal... A kamarás úr megértően legyintett. — Nem szégyen az, édes fiam. Nincsen nekem semmi bajom a kommunistákkal. Nekik sem volt velem. A Tanácsköztársaság idején — emelte a magasba a mutatóujját a kamarás úr elmélázó emlékezéssel —, még holmi helyi vallás- és oktatásügyi népbiztossággal is meg akartak bízni. Ez még a korábbi plébániámon történt: ott még káplán voltam... De nem vállaltam. Ahhoz nem ismertem eléggé a történelmi materializmus tanait. Ma már meglehetősen ismerem. Olvastam Marxot meg Engelst. Meg valamicskét Lenintől is... A Tanácsköztársaság bukása után aztán büntetésből áthelyeztek ide. Hála a jóistennek. Kedves kis városka ez... Nem azért helyeztek át, mert nem vállaltam a népbiztosságot, hanem azért, mert meg akartak bízni vele... Pákh akaratlanul is elmosolyodott. Később meg is kérdezte Kondortól: 281