A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Rácz Olivér - A konda

van matematikából. Egy negyedikes kislány. Majd meglátod — mondta Rogóczi igazgatóhelyettes úr nyomatékosan. — Majd meglátod... Majd meglátod, miről van szó... Eléggé hosszú idő telt el addig, amíg Pákh megláthatta, miről van szó: a matematikavizsgára ismeretlen okokból csak a déli órákban került sor, és Pákh végigunatkozta az egész délelőttöt. A tulajdon tantárgyainak a vizsgáiba nem szólt bele: nem akarta, hogy fontoskodónak tartsák. Donáti kolléga úr viszont a készülő órarenddel bajlódott: kedvtelve tologatta ide-oda a keskeny, színes kis papírcsíkokat. Időnként hátrafordult az órarend falitáblájának nagy, az egyes óráknak és tantárgyaknak megfelelően kis, téglalap alakú mezőkre osztott síkjától és hátramordult: — Piriké, nem baj, ha szerdán két lyukas órája lesz? A harmadik és a negyedik. Sehogyan sem tudom másképpen elhelyezni. Csak a kamarás úr óráival tudnám megoldani, de tudja, hogy az ő számára a pénteki napokat szabadon kell hagynunk. A szerdáim tele vannak a kamarás úr óráival... Piriké negédesen bólintott. — Dehogy baj. Tudja, hogy a magamfajta háziasszony szerdán mindig használni tud két szabad órát. Köszi! Donáti tanár úr megelégedetten bólintott. Aztán néhány perc múlva újra hátraszólt: — Pákh fiam, nem baj, hogy minden reggel első órával kezdesz? — Nyugodtan, Géza bátyám — mondta Pákh udvariasan, noha egy-két második órás kezdést szívesen látott volna. Szeretett reggel heverészni. Hát ennek fújtak. — Nyugodtan — ismételte meg éppen ezért buzgón és lelkesen. — Akkor jó - mondta Donáti tanár úr a bajusza alatt kedélyesen elmosolyodva. — Ugyanis a reggeli misén, fél nyolckor, úgyis mindnyájunknak részt kell vennünk, tehát tökéletesen mindegy... Ott egye meg a fene, gondolta Pákh csalódottan, mert ez eddig még eszébe sem jutott. Hát persze: római katolikus egyházmegyei iskolához került. És még jó, hogy oda kerülhetett... Minden áldott nap egy fél órával előbb kell majd kelnie... Kedvetlenül az órájára pillantott, megkérdezte: — Géza bátyám, az a kislány, az a matematikás, még nem kerül sorra? Donáti tanár úr újra hátrapillantott. — Majd. Majd utolsónak — mondta kurtán. - Majd, ha a többiekkel 266