A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Rácz Olivér - A konda

Ez biztatásnak és ígéretnek hangzott, mint ahogyan az is volt, mert az idős hölgy sietett nyomatékosan hozzáfűzni: — A kedves vendégeinek mindig elbüszkélkedik a teheneivel a kamarás úr! Pákh már szinte hallani vélte: „De ezt előbb ki kell érdemelni, tanár urak!", s ennek megfelelő, illő tisztelettel zavartan mosolygott. Kondort viszont annyira lenyűgözte a kilátásba helyezett kegy, hogy már a konyha küszöbén topogott, amikor az idős hölgy egy kézmozdulattal megállította: — Nem arra, tanár úr, ide tessék: a tisztaszobába! Ám ebben a pillanatban öblös hang harsant fel a tehénistálló felől: — Giza! Ha a tanár urak megjöttek, vezesse ide őket! — Lám, lám — mondta az idős hölgy elismerő mosollyal. — A kanonok úr őméltósága ugyancsak kedvező leírást adhatott a kamarás úrnak a tanár urakról! Tessék — jöjjenek, utánam. Lám, lám... Ettől a megismételt „Lám, lám..."-tói Kondor ismét annyira megilletődött, hogy amikor a tehénistállóhoz értek, kopogtatni készült az istálló ajtaján. Szerencséjére nem találta: az istálló kétszárnyú ajtaja befelé nyílt, s hátát az egyik szárnynak vetve, alacsony, háromlábú fejőszéken, a fején piros babos kendővel, a dereka körül fehér vászonköténnyel, amúgy egyébként kifogástalan, végiggombolt, fekete papi reverendában, ott ült a kamarás úr. Egyszerre néztek hátra a Boriskával. A Boriska nyájasan, a kamarás úr fürkészőn hunyorogva a pápaszeme felett. — Kezet majd később rázunk — harsogta, miután alaposan szemügyre vette őket. Aztán újra a sajtár fölé hajolt. — Ez itt az én két büszkeségem — mondta, és újra megmarkolta a Boriska duzzadó tőgyét. — Ugyan a másik kettő is jó házból származik — intett kegyesen az istálló túlsó felében kérődző két szép tehénkére, mire azok is jól nevelten a tanár urak felé fordították a fejüket. — Az ott a Terka, emez a CsÜla - jelezte a kamarás úr az álla kurta mozdulatával. — Nem is; az ott a Julis — a Csilla az, aki éppen feji — helyesbített aztán egy gyors oldalpillantással. — Ezt a kettőt mindig felcserélem — csóválta meg a fejét bosszúsan. A Julis nevű tehén ezt sem bánta; közömbösen visszafordította a fejét a jászolhoz, a Csilla nevű leányzó pedig halkan vihogott. Az idős hölgy figyelmeztetően megérintette Pákh karját. — Gyerünk, tanár urak. Ne zavarjuk a fejést. — A Nellit már megfejte a kamarás úr — pillantott a sarokban álló, teü sajtár felé. — Nyomban 263