A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Dobos László - A földi

S hogy annak az embernek valaki csúnyán megjegyezte az arcát. Mintha játék kezdődnék a két ember között: olyan területre akar kényszeríteni, ahol minden megtörténhet", ügyel jobban a képviselő. „Földiek, szülőföld, ez a gyengém, innen jövet mindenkit befogadok. Ezt sokan tudják rólam. Ha nem is egy időben láttuk a kárpátaljai folyók felejthetetlen időszakait — tavaszi áradásukat és nyári csöndjüket —, a táj is így lehet közös." — Biztosan találkoztunk — ismétli a vendég —, s persze korban is... — Hányas évjárat? — Huszonötös, a háború után lóval is, csézával is gyakran jártam a járásra, volt, hogy hetenként többször. Sokan ismertek, akkor nagybirtok gondnoka voltam, a hátam megett csizmás komisszárnak csúfoltak. — „Csizma", ismétli utána a képviselő, „háború után népviselet volt, szükség lábbelije, seregek hagyatéka! Tanulmányt érdemelne, ahogy lerongyolódott, lepusztult a lábunkról." — Én most is szeretem a csizmát, a tükörfényes feketét, azon a környéken csak én viseltem olyat. Csodálkozom, hogy nem emlékszik a képviselő elvtárs, pedig akkor az élet a főutcán zajlott: tehenek, konda, szekerek, iskolások, hivatalnokok, kikerülni se tudtuk egymást. — Húsz év, annyi idő után nehéz megtalálni a közös napunkat. A képviselőt fárasztja az egymást kereső beszélgetés. „Hallgatok, figyelek, ám a vendég szavai elágaznak bennem. Közeledni akar, s bizonyítani életünk közös pontját. De hát miért teszi? Voltaképpen a szándék megható, előkeresni valakit az idő mélyéből." — S azóta? — Aztán bevittek a járásra, amit hatvanban megszüntettek, hisz ezt nagyon jól tudja ön is. Ezután kerületi pozíció. Nem dicsekvésként mondom, de sok íróasztalom volt, dobáltak, sepertek egyik helyről a másikra. Sokáig felvásárló voltam... Ott volt egy botlásom, ha már így vagyunk, bevallom, ajándékok a lányom esküvőjére, kicsit nagyra sikerült a kosár. Gyenge voltam, eüsmerem; a bíróságot szerencsére elkerültem. Hisz tudja, az ördög bennünk van, képviselő elvtárs. — S hogy talált meg? — A telefonkönyvben persze hiába kerestem, délután, már munka után elmentem a Parlamentbe. Ottan nagyon rendesek voltak, nem kérdezősködtek sokat. Földiek, földiek vagyunk, elég volt ennyi. Ön népszerű ember, nagyon sokan ismerik, hivatkoznak is magára, úgy emlegetik, mint szigorú és igazságos embert. Ezt úgy kell elhinni, ahogy mondom, bizalma van köztünk, én is csak azért jöttem. 20