A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Grendel Lajos - A szabadság szomorúsága

adaadáshoz hamarosan a szép és vitéz férfi iránt érzett gyengéd szerelem is járult — írja Mednyánszky Alajos. — A férj viszonozta ezt a szerelmet, de ennek ellenére gyakran hadba kellett szállnia... Zsófia, szíve választottjától elszakadva, csöndes bánatban üldögélt a magános, de a segítségre szorulók előtt mindenkor feltáruló várban, és az erkély magasáról kémlelte, jön-e már a férje; vagy buzgó imádságba merülve Isten anyjához fordult, aki iránt határtalan bizalmat érzett. Egy sziklaormon, magasan a Vág felett állt a Szűzanya kis kápolnája, melyben szívesen elidőzött a vándor arra haladtában, hiszen bátorítást és erőt meríthetett, s egyesek, akik nehéz szívvel jöttek oda, ennél nagyobb kegyben is részesültek. — Vesselényi mindig vidáman, a viszontlátásnak örülve tért haza; de ez egyszerre megváltozott. Néhány hónapja mintha valamilyen sötét szellem lebegne a feje felett... Egy éjjel aztán küldönc kopogtatott a vaskapun, és írást hozott az úrnőnek óva intő testvérétől; megírta neki azt, amit az egész világ tudott, csak a gyanútlan asszony nem: Wesselényit más szerelem nyűgözi le, már-már arra gondolt, hogy visszatér megtagadott hitére, s elválik feleségétől. Mintha villámcsapás tépte volna szét nagy erővel a függönyt, amely eddig elfedte előle a felfoghatatlant: az asszony eszméletlenül zuhant a földre... Egy sötét őszi estén, napi munkája végeztével, könnyek közt, bágyadtan üldögélt a némán szenvedő asszony magános kamrácskájában, és vágyakozó pillantással követte a búcsúzó napot, amely a hallgatag éjszaka ölelő karjai közt készült kipihenni fáradalmait. S ekkor a jótékony szendergés az álom koszorújával övezte homlokát, és védszentje vigasztaló látomást varázsolt lelki szemei elé: a sziklakápolnában trónusán ülő Szűzanya lába előtt látta magát, csodálatos hangokat hallott, és amikor felpillantott, a boldogságos arcról a könyörületes kegyelem egy sugara esett rá, és kebléből azonnal elszállt a határtalan fájdalom, édes békesség költözött belé, a szeretet minden áldásával egyetemben. - Amikor felnyitotta a szemét, megszokott szobájában találta magát, sűrű sötétségben. De nem tartotta vissza sem az éjszaka rémsége, sem az üvöltő szélvihar, sem a szakadó eső: azon nyomban, még abban a szörnyűséges órában, mezítláb, egyes-egyedül a kápolnába sietett, hogy ott — ebben immár nem kételkedett — minden gondja-baja véget érjen. Az őr csak vonakodva, úrnőjének ismételt parancsára nyitotta ki a kaput. Az asszony kilép a félelmetes sötétségbe. Reszkető gyertya fénye világítja meg az ösvényt, de sem a mindenfelől rámeredő rémalakok, sem a lábából vért sajtoló hegyes kövek nem késztetik visszafordulásra a bátor zarándokot. Integet felé a kápolna fénye, sietve lép be, odaomlik az oltár lépcsőjére. 184