A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Grendel Lajos - A szabadság szomorúsága

Édes önfeledtségben lepte meg Zsófiát a hajnal, gyengéden intette a hazatérésre. És mikor útban hazafelé a keresésére indult cselédséggel találkozott, a hajnal pírjához hasonló szelíd mosoly ült ki arcára, amely már hónapok óta nélkülözte ezt a kedves vendéget. A nap még útjának felét sem járta meg, és lám: a felvonóhidat lebocsátják, és büszke paripáján bevonul a várúr, komolyan, de nem komoran, ahogy távozott. És mikor a szerető asszonyt varázslattól felszabadult melléhez szorítja, az asszony a hozzá simuló szív hangos dobbanásából riadt boldogsággal megérti, hogy nem csupán a rideg hős, a parancsoló úr tért meg, hanem csodálatos módon visszakapta gyengéden szerető férjét is." Margita történetével szemben a sztrecsényi várhoz fűződő monda némi csalódást okozott, felhevült és patetikus stílusa pedig mosolyra fakasztott bennünket. Megszoktuk már, hogy a Vág-völgyi várakhoz, e romok komor és baljós természeti környezetéhez illően, csupán véres és komor történetek tapadhatnak. Amint vér folyik és csontok törnek, a legfantasztikusabb történet is valószerűbb lesz egyszeriben, míg az ilyen szűzanyás mondákkal úgy vagyunk, mintha a plébános úr mesélte volna valamely régi hittanórán, hogy ébren tartsa figyelmünket a bágyasztóan meleg tanteremben. Ennek ellenére megható, vetette közbe valaki, hogy ezekben a mondákban a bűnös mindig elnyeri méltó büntetését, az igaz pedig, ha mást nem, legalább erkölcsi elégtételt kap. Nos, igen, az igazság, illetve igazságosság mindennapos működésével kapcsolatban mindnyájunknak voltak már ilyen-olyan tapasztalatai, s ezeknek a tapasztalatoknak a jellemzésére és értékelésére csakugyan az ilyen-olyan jelző látszik a legalkalmasabbnak. Szóba került, hogy a történetírás, akárcsak e mondák névtelen szerzői, ugyancsak előszeretettel farigcsálja körbe a tényeket, hogy azután annál simábban illeszkedjenek a megcsonkított tények valamely igazsággá kinevezett premissza köré, s talmi csillogásuk elkápráztassa a nép gondolkozni rest felét. De szóba került az is, most már folyományaként az előbbi gondolatmenetnek, hogy magyar ősapáink a Vág felső folyásának nem magyarul beszélő népét sújtó nem egy igazságtalansággal terhelték meg a nemzet számláját, miként a magát jogaiban megsértve és önérzetében megbántva érzett nemzet sem késlekedett a visszavágással, amint erre alkalma nyílt. Megállapítottuk, hogy Európában, de attól tartok, Európán kívül is, az igazságosság nevében elkövetett atrocitások folyamata végeláthatatlan, s megszűnését talán csak az igazságosság vagy az igazság fogalmának eltörlésétől lehetne remélni. Ez annál is inkább üdvös volna, mivel a tapasztalatok azt mutatják, hogy az igazság keresése több bűnnel, mocsokkal és véráldo185