A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Grendel Lajos - A szabadság szomorúsága

minden esztendőben szerencsétlenül járnak tutajok, sőt a szóbeszéd szerint, amiben egyetlen hajós sem kételkedik, minden évben legalább egy embernek áldozatul kell esnie... Megható rege szól arról, hogy miért viseli a vízi útnak ez a siralmas eseményekről nevezetes szakasza egy lány nevét, pedig a lánynév nemigen illik a szörnyűségekre. Valamikor réges-régen... a szomszédos Sztrecsényben egy fiatalos özvegyasszony élt, aki a helység legszebb legényének szerelmére pályázott. Az asszony tehetős volt, és vagyona a szűkölködő legény számára nagy szerencsének tetszhetett volna, a legény mégsem engedett az asszony kívánságának, mert szíve az özvegy mostohalányának, Margitának volt a rabja... Habozott az asszony, nem tudta, így vagy úgy távolítsa el gyűlölt vetélytársnőjét, de végül határozott. Rokonai éltek a közeli Turócban: ezekhez küldi a lányt hosszabb időzésre, ezt mondja a szomszédoknak is. Hanem amikor a mit sem sejtő ott mendegélt a Vág magas partja felett, a keskeny sziklaösvényen, a fúria, akinek szárnyakat adott a bosszúvágy, utolérte, és letaszította Margitát a feneketlen mélységbe. De hiába iparkodott a lány távollétében a csábítás mindenféle cselfogásával megrendíteni az ifjút hűségében, a legény állhatatosan visszautasította ajánlatait, mindig csak a távol időző lány járt az eszében. A lány összetört testét felfogták a sziklafogak, és a szerencsétlenség hírét az utasok megvitték a faluba. A fájdalom belevájta karmát a szerelmes szívébe, a kétségbeesés pedig még szörnyűségesebben a gonosztevő asszony lelknsmeretébe. Az esetet, amit eleinte szerencsétlen megcsúszásnak véltek, a homályos szóbeszéd... hamarosan az anya tetteként kezdte emlegetni. Az asszony kerülni kezdte az embereket, és nyugtalan viselkedése miatt egyre inkább terjedt a vádaskodás, a bíróságnak is tudomására jutott. A bíróság maga elé idézte az asszonyt. Mikor a hírhozók érte jöttek, úrrá lett a sötét erők hatalmába került asszonyon a gonosztett miatti, őrületig fokozódó lelkiismeret-furdalás. Útnak indult, feltartóztathatatlanul rohant, az őrülettől elváltozott rikácsoló hangon szakadatlanul ezt kiáltozta: »Margita!«, és a gonosztett helyére érve, levetette magát a nedves sírba, hogy lehűtse a poklok izzó parazsát, és a folyó mohón elnyelte a Nemezis martalékát." S következzék még egy monda a könyvből, nemcsak mert szép, hanem mert alapjául szolgált némi vitának is később, s megosztotta társaságunkat, mígnem egészen különös módon ért véget, mintha éppen ezek a mondák forrasztották volna torkunkra a szót. íme a sztrecsényi vár mondája Bosnyák Zsófiáról. „Bosnyák Zsófia atyja parancsára lett a nagy erejű Wesselényi felesége, de a kötelesség parancsolta alázatos 183