A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Grendel Lajos - Az unokatestvér

Zsókával is meg kellett volna tennem. S képzeletben Elza is ezt teszi, csak a szemébe kell nézni, amikor azt hiszi, hogy egyedül van, vagy a tükör előtt ül, vagy kimerültségről panaszkodik. Kitaláljuk mi egymás gondolatait, s nem is tudom, mi tart vissza a végső lépéstől. Szilvia azonban sokáig nem jelentkezett, még csak nem is álmodtam vele. Pedig fél év múlva is majdnem olyan gyakran gondoltam rá, mint a találkozásunkat követő napokban és hetekben. Március végéig semmi nem történt. Aztán váratlanul álmodtam vele egyszer. Ebben az álomban egy napfényben fürdő szoba perzsaszőnyegén szerelmeskedtünk, ő volt felül, de az arcát megint csak nem láttam, eltakarta az előrehulló haja. Kora délután lehetett, erős fényben ragyogtak körülöttünk a bútorok, az ajtó krémsárga lapja, a tükrök. A vakító, teli napfényben fehér felhőként lebegett a csipkefüggöny az ablak előtt. Stílbútorokkal volt berendezve a szoba, de meg nem mondom, mifélékkel. Amúgy is Szilvia csípőjének a mozgására figyeltem csak. Hogy is mondjam? Nagyon szépen csinálta, nem úgy, mint az a néhány megvadult nőstény, akivel legény koromban viszonyom volt. Mondjuk, mintha ebből írta volna a diplomamunkáját. Almomban sokkal fiatalabb voltam, és nem voltam még nős. Miközben ölelkeztünk, többször is gondoltam rá, milyen jó, hogy még előttem az élet, s hogy hamarosan megtartjuk az esküvőt. Aztán felébredtem. Leírhatatlan, mekkora bosszúságot éreztem. Elza elment már, a gyerekek az anyósomnál Komáromban töltötték a tavaszi szünetüket, egyedül voltam a lakásban. Az iskolába csak délután kettőre kellett bemennem. Délelőtt előbb lemezeket hallgattam. Később a ruhásszekrény aljáról előkotortam a Képes Sport régi évfolyamainak bekötött példányait. Fiatalabb koromban megszállott Fradi-rajongó voltam, zöld ingekben és zöld nadrágban jártam, amíg a katonai szolgálat után el nem ment tőle a kedvem. Esküvőnkön a lakodalmas nép megütközésére másfél órára elvonultam, mert a rádió Ferencváros—Diósgyőr mérkőzést közvetített. Ezek a régi újságok évek óta porosodtak a szekrény alján. Talán emiatt, talán mert felzaklatott a hajnali álmom, egyszer csak az jutott az eszembe, hogy az ifjúságomban lapozok. Pánikszerű félelem tört ki rajtam. Túl fiatalon nősültem meg. Talán egy hosszabb séta megnyugtatott volna. De kint épp zuhogott az eső, meg hát mit láttam volna azon a rettenetes lakótelepen? Egyforma házakat. Közben a hajnali álmom egész délelőtt kísértett, hiába próbáltam mással elfoglalni magam. Nem tudtam szabadulni az érzéstől, hogy 179