A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Grendel Lajos - Az unokatestvér

— Szalonnát sütöttél? — kérdezte. Nem értettem, miért kérdezi. Ő pedig savanyúan elmosolyodott. — Kormos az állad. Az államhoz kaptam, s úgy éreztem, veszély fenyegeti az életemet. Világos, nem? Amikor megfogtam Szilvia kezét, állam a mozdulat lendületében hozzáért a lány homlokához. — Rosszul érzed magad? — kérdezte a feleségem. Belemártotta a zsebkendőjét a folyóvízbe, és ledörzsölte a kormos foltot az államról." Barátom itt megállt egy pillanatra az elbeszélésben, felemelte a kezét, mintha meg akarná érinteni azt a helyet, de talán félt, hogy kinevetem, s mozdulatából valami egészen más lett; dühös, tehetetlen legyintés. Csakugyan rossz bőrben volt. Átböngésztük az étlapot, és megrendeltük az ebédet. — Megmondtad neki? — puhatolództam. Barátom elengedte magát a székben, nagyon erősen összpontosított. „Sokáig töprengtem rajta. Tegyük fel, hogy elmondok a feleségemnek mindent. Nézd, kedvesem, épp az előbb járt itt a Szilvia nevű unokatestvérem, aki tulajdonképpen nem létezik. Ő az Ödön bácsi lánya, azé az Ödön bácsié, aki szintén nem létezik, és a dákómról beszélt, ami viszont, te magad és két szép gyermekünk a tanú rá, létezik, és mindenféle zavaros dolgot hordott össze arról, hogy én valaha imádtam őt, illetve magamat... Ha azt én így elmondom Elzának, akkor vagy azt hiszi, hogy megháborodtam, vagy azt, hogy megkeféltem egy csajt a távollétében. Hát inkább nem mondtam semmit. Aztán: ha nem létezik ez a Szilvia nevű unokatestvérem, márpedig nem létezik, erre esküszöm, akkor hogyan került az a folt az államra, végtére tényleg nem sütöttem szalonnát, nem tartottam égő gyertyát a kezemben, és füstös cigányasszonyokat sem fogdostam. Márpedig az a folt tényleg ott volt. És még valamit el kell mondanom. Amikor az a lány elment, egy pillanatig csakugyan úgy rémlett, hogy láttam már őt, sőt úgy rémlett, hogy Ödön bácsira is emlékszem, s még valami férfiarc körvonalai is felderengtek egy pillanatra a szemem előtt, holott a leghatározottabban tudom, hogy ilyen nevű nagybátyám nincsen, továbbá, hogy nem vagyok szenilis, sem amnéziás. Hogy nem vagyok bolond. Másnap elbúcsúztunk a feleségem rokonaitól, és hazautaztunk. Szilvia nem jött velünk, elmebajosok és tenyérjósok nem környékeztek meg bennünket, a vonat nem késett, s a fináncok sem túrták fel a csomagjainkat a határon. Megpróbáltam elfelejteni, ami a folyónál történt. De ez 177