A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Grendel Lajos - Csehszlovákiai magyar novella

a közeljövőben minden idejét Páll Imre verseinek tanulmányozásával fogja tölteni. Arról hallgatott, hogy ezek a versek nincsenek a birtokában. Eljátszott a gondolattal, hogy ő és Páll Imre egyazon személy, még ha ő sokkal később született is, és egy másik városban. Úgy gondolta, mindkettejükben azonos az irodalom és a tudományok szeretete, s akárcsak a nagy költő, az intenzív belső életet ő is fölébe helyezi azoknak a napi praktikáknak, amelyek nélkül a hivatali előmenetel elképzelhetetlen. Az irodalom művelése az alkotó legszemélyesebb magánügye, s a siker szerezte örömnek semmi köze sincs ahhoz az örömhöz, amit az írás maga nyújtani tud. Az író vagy költő, miként Páll Imre is tette, megengedheti magának az elvonatkoztatás olyan szabadságát, ahová csak kevesen képesek követni őt, vagy senki sem. Mi több, kötelessége ezt a szabadságot a maga számára bármi áron kivívni, s nem riadhat vissza attól sem, hogy új szavakat és új nyelvtant alkosson, amely alkalmas arra, hogy kifejezze magát. „Meg akarom őrizni a függetlenségemet — írta az adjunktusnak. — S ehhez csak egy halott segíthet hozzá." Ekkor tudta már, hogy Páll Imre versei soha nem kerülnek elő, s kezdett világossá válni számára a nagy költő üzenetének igazi értelme. „Az egyik út végpontja a másik kiindulópontjává válik — olvasta egy könyvben —: így őrződik meg a későbbiben a korábbi, így futnak össze, kapaszkodnak egymásba az utak, s mindegyikük valahol véget ér, elhallgat." Az ő dolga az, hogy feltámassza Páll Imrét, aztán megírja Páll Imre elkallódott verseit, s mint nagy költőelődje, ő is megalkossa ezeknek a verseknek a legendáját, hogy az út, amely valahol véget ér, folytatható legyen egy másik kor másik írója számára. Csak így tágíthatok ki a végesség határai, s győzhető le az idő, amely könyörtelenül elbánik mindennel, ami kilép a létezés előtti homályból, és megmutatja magát, hogy cserében lemondjon a tökélyről, amilyen a nemlétben volt. 173