A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Gál Sándor - Isziná, iduká

pedig az lett, hogy az iskola ajtaját valóban beszögezték. A rongyos, mezítlábas gyereksereg szétszéledt a faluban, visszanyervén a háborús évek fenséges és korlátlan szabadságát. Az idősebbeket ugyan szüleik olykor-olykor munkára fogták, de a kantár laza volt, a zabla pedig vékony, így a gyerekek bandákba verődve élték a maguk életét. Kóboroltak a határban, összeszedték a lövészárkokban, dekungokban széthányt hadifölszerelést, puskákat, kézigránátokat, lőporos ládákat, szétszórt puskagolyókat, s a zsákmányolt holmival játszottak. Lőporból, golyókból, gránátokból pazar, ropogó tűzijátékokat rendeztek, a kézigránátokat halászásra használták, meg partot szakasztottak, ha valakinek agyag kellett a vályogvetéshez vagy sárfal rakásához. A jövendő veszedelmeit nem sejtették, nem is gondoltak reá, mert a jövő legfeljebb egy-két napot jelentett, esetleg egy-két hetet. Még inkább a gyümölcs érésének sorrendje szerint vált fontossá: a korai cseresznyével kezdődött, azt követte a ropogós cseresznye, majd a sárgabarack, az egres, a ribiszke, később az alma és a körte, időszakuk belenyúlt a nyárba... Aztán eljött a szüret ideje, a dióverés, a böngészés hétköznapi gyönyörűségei. Az ősz és a tél átsuhant a táj felett, akár az alkonyati fuvallat. A falu határát eközben a hadsereg idevezényelt egységei úgy-ahogy megtisztították az aknáktól s egyéb veszedelmes robbanószertől. Ennek ellenére — bár ritkábban, mint azelőtt — történtek balesetek, tragédiák. Egy alkalommal a katonák közül hárman is odavesztek egy robbantás következtében. Őket már a temetőben földelték el. Az aknátlanítás után a gazdák fölbátorodtak, és ki-ki lehetősége szerint munkához látott. Volt, hogy ketten összeálltak, s úgy dolgoztak. Ha nem volt egyéb megoldás, az egy szem ló mellé az egy szem tehenet fogták a hámba, s úgy szántottak-vetettek. Keserves napok voltak azok, remény és isteni kegyelem nélküliek. Az év fordulóján Krajczáros Istvánt is leváltották tisztségéből, lévén magyar ember, komisszár nem maradhatott. Helyette idegenből jött új komisszár gyakorolta az új hatalmat. Havran Fero ugyan megmaradt hivatalában, de ő nemhogy a másét, a maga hasznát se nézte. Az új komisszár figyelmeztette Ferót, hogy hanyagságának következményei lehetnek, de Fero nemigen ijedt meg. Amikor a kocsmában találkoztak, azt mondta Krajczáros Istvánnak: — Új komisszár lenni ember buta; föld se érti, szó se érti. Való hegyekre favágni. — Eh — legyintett hevesen —, lett világ szar, romlásos, mondom neked én, Fero Havran. Fero világmegítélése a lenti, a föld mindennapjait élő emberek valóságismeretét summázta. Neki, a homoki tanyán s a faluban soha 150