A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Gál Sándor - Ítéletidő

vagonkereket, lámpa villan a vagonfal résein át. A kint és a bent között e fagyott deszkafal... Búkor úr a platina fogsorával a politúrozott kocsmabútorok között. Ahogy az emberek fizettek — gyors észjárású ember volt —, azonnal felismerte a bajt. Tudta: hajnalban hiába jönnek, egy fia embert sem találnak a faluban, elvihetőt. Talán pendelyes csöppséget — de felnőtt férfit, nőt aligha. Ebből pedig nagy baj származhat. Neki is, ezt tudta, ha nem figyelmezteti a parancsnokot. Búkor úr nem kockáztathatja helyzetét, egzisztenciáját. Gyorsan kasszát csinált, bezárta a kocsmát, s tíz perc múlva már a parancsnok előtt állt, és jelentette. Nagyon elégedett volt magával, s a parancsnok is vele. — Na jó — mondta a parancsnok —, megoldjuk. — Felemelte a telefonkagylót, tárcsázott, s kis idő múlva jelentette a tényállást. — A hajnali akciót holnap délutánra halasztjuk. — A parancsnok letette a kagylót. — Minden rendben van — mondta. Csend. A közelgő alkony csendje. A fákon fekete varjak fekete hallgatása. Már elfogytak a kérdések, s a hangok is elfogytak. Mária lehajol, felemeli a lepedőbe kötött dunyhákat, és elindul az állomásépület felé. — Gyertek — szólítja lányait. Búkor úr elköszönt, s megnyugodva sétált — nem ment, nem sietett: sétált — a letaposott hóban, az eltakarított járdán, a kerítések mentén, és mosolygott. Azt tervezte, hogy rövidesen hentesüzletet is nyit a kocsma mellé vagy egy vegyeskereskedést a felesége nevén. Esetleg kifőzdét... Egy-két telket is megvásárolhatna vagy néhány hold földet. A lehetőségeket mérlegelte magában, s úgy találta, nagyon jók a kilátásai. Tavaszra mindenesetre vásárol egy kisebb teherkocsit, azt régen eldöntötte már. Ilyen időkben, mint a mostani, a mobilitás aranyat ér és fial. És kiváltja a fegyvertartási engedélyt, s vadászni fog, mint a régi időkben. Másnap délelőtt a kocsmát ki sem nyitotta. Tudta, hogy egyedül ácsorogna a söntés mögött. Ez után az éjszaka után esetleg a részeges harangozó ugorna be egy stampedli kisüstire, de az sem biztos. Majd délután, amikor megnyugosznak és — átmelegednek. Délután majd meglátják, kinek volt igaza! Búkor úr a szájába tett egy szem csokoládét, és jóízűen szopogatta. Elvétve kóstolta meg a bort, néha megivott egy kis pohár sört — nem szerette az italt. A bonbont szerette, a tejes csokoládét meg a mogyorósat ... 139