A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Gál Sándor - Ítéletidő

olyanok lettünk. Mint az erdőben bujkáló rablók és gyilkosok... De miért? Kit bántottam én? — Az ág ismét tüzet fogott, táncolt a lángja, a piros lángok ették, emésztették. Nyiresi ismét belenyomta a hóba. — Ilyenek leszünk. Ilyenek, mint ez a félig elégett ág. Semmire se valók... Ennyi. S megint a csend, újra a hallgatás. A tűz lángja különös árnyakat lobbantott a szélhordta hóra. Néha az égő fahasábokból kipattant egy-egy szikra, és sercegve hunyt ki a havon. Lassan és nehezen telt az idő, lassan és nehezen virradt. Nagy ajándék adatott nekünk: megélni a pusztulás minden nemét. Tizedik évem küszöbén sötétlik a jövőtlenség. Mária már didergett, pedig ahogy most, úgy még soha eddig nem öltözött fel. A Vargáék padlásán - őket a legutóbbi transzporttal vitték el, s így a házuk üresen állt - Balogh János és felesége kuporgott. Mindketten túl voltak már az ötvenen, s nagyon ragaszkodtak ahhoz, amit az életük során összekuporgattak. Ház, jószág, valamivel több mint tizennégy katasztrális hold termőfőid, szőlő, legelőrész... Gyermekük nem született, rokonaik már túl voltak a Dunán, így amijük volt, ha elviszik őket, elpocsékolódik, ebek harmincadjára jut. Mi lesz velük öregségükre, ha mindez, ne adja az Isten, bekövetkezik?! Koldusbotra jutnak, mások kegyelmére, jóindulatára, ha marad itt valaki azok közül, akikre számítani lehet. Ezért határozták el, hogy a hajnalt Vargáék padlásán töltik: menekülnek, ha a sors kiszámíthatatlanságából ők is a listára kerülnek. Ott kuporogtak a cseréptető alatt, egymás melegét keresve a dermesztő, kietlen padláson órák óta már. Hiába takargatták be egymást pokróccal, bundával, a csendes, kegyetlen fagy belopta magát a ruhák alá, s egy idő után már csak valamiféle zsibbadtságot éreztek. Baloghné aprókat nyögött, kicsi remegések, reszketések rázták a testét, időnként halkan köhintett párat, ilyenkor a nehéz pokrócot a szájára szorította: a köhögés árulója ne legyen. Vártak. Vártak mindenhol. Várták a hajnal érkezését, várták, hogy a katonák körülzárják a falut, de nem történt semmi. Fogynak a sínek mellől az ismerősök és az ismeretlenek. Elzúgnak a teherautók, horkanva indítják a szekereket a lovak. Mária, három lányával a lepedőbe kötött duny hák mellett. A fogatosok elmentek előttük, rájuk se néztek. Szürkeség, hó, hideg. A mögöttük lévő 136