A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Gál Sándor - Ítéletidő

gyott porhavat szelídebb szél is elbírná. A virrasztásban megfáradt emberek ültükben bóbiskoltak. Valaki néha dobott a tűzre pár fahasábot, hogy ki ne aludjon, aztán ismét megszűnt minden mozgás. Már nem találgattak, hogy ki került a mostani lajstromra, kérdéseik is elfogytak, ahogy az éjszaka mélyült. És a batyuk felé megindulnak a fogatosok. Jönnek kimért, nyugodt, magabiztos léptekkel a havon. Jönnek némán és hatalmasan, felöltözötten, jóllakottan. Kezdődik a mustra. Válogatnak. Fiatal, erős férfit, asszonyostul. Ha van siheder vagy legény fi, nagylány, az még kelendőbb. A többgyermekesek későbbre maradnak: aki nem fogható munkára, felesleges teher. Mária alvó lányait nézte, a dunyhák melegében csendesen szuszogtak. A ruhásládából elővette férje megmaradt téli holmiját, meleg alsóneműit, s egyenként magára vette. Furcsa érzés volt a férje alsóneműit magán érezni; József emléke elevenedett meg előtte. Ahogy hajnalonként ül az ágyszélen, mezítelen talpát dörzsölgeti, melegíti, mert a döngölt agyagtalaj mindig nyirkos és hideg. Dünnyögő hangját is hallani vélte: „Kutya világ" — ez volt a szava járása. Ha pedig méregbe gurult, káromkodott: „A betyár úristenit ennek a kutya világnak..." Máriának kibuggyantak a könnyei, s lecsordultak az arcán. Ha élne, ha itt volna, de másként is várná a virradatot! Gond, baj, nyomorúság megoszlana. Kettőnek könnyebb elviselni ugyanazt a terhet. A sok ruhától Mária kiterebélyesedett, mozogni is alig tudott. Elmúlt két óra éjfél után, amikor betette maga mögött az ajtót. Nem zárta kulcsra, mert úgy betörték volna. Az első percekben nem is érezte a hideget. A kék derengésben szikráztak a mennybolt csillagai, a Göncöl rúdja már lefelé fordult, jelezvén, hogy közeledik a hajnal, s a Fiastyúk csillagcsibéi egyetlen csokorba szórták a fényt a havas világ felett. Mária állt az udvar közepén, s hallgatózott. Hallgatta az éjszaka fagyos, mélységes csendjét, figyelte, nem zúgnak-e a távolban az autók motorjai. De csak a csendet hallotta, mert a nagy hidegek idején a csend hallhatóvá válik. Semmi. Semmi nem mozdult, s ez a mozdulatlanság és csend csak növelte félelmét, szorongását, s felébresztette menekülési ösztönét. A mozdulatlanságban ennyi mozgás! 133