A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Gál Sándor - Ítéletidő

S ily láthatatlanul! Mint a kimondatlan kérdések: miért? és: hova? Hova visznek? A rámpáról lassan eltűnnek a batyuk, a kasok, a bőröndök. Ritkulnak a parancsszavak, fogy a kinti mozgás, csak néhány lámpa fénye imbolyog; lápi kísértet, bolygó mocsárláng: elátkozott lelkek űzött fényei. Mária a kamrában két vászonzsákot tekert még a csizmájára, s madzaggal átkötötte, hogy le ne csússzanak. Most már csak az volt hátra, hogy kibontsa a kórókúp oldalát, s elfoglalja rejtekét a kórókúp gyomrában. De Mária — maga sem tudta, miért — még várt. Félt volna a kórókúp sötétjétől? Ó, nem! Nem egy hajnalt, sőt októberben egy egész éjszakát töltött ott. Nem, nem félt a sötétségtől, sem az éjszakától, sem a fagytól. Mária a magánytól félt. A belső és külső magánytól, amely a kórókúp belsejében sziklabálványként nehezedett rá mindig. Ezért tétovázott, ezért várt valami külső vagy belső jeladásra: menj, ideje elrejtőznöd! A jeladás azonban egyre késlekedett, s a fagy belecsípett az asszonyba. Vagy ez lett volna a jeladás? A természet kegyetlen kegyelme? Nincs rá magyarázat. De Máriának döntenie kellett: visszamegy a konyha melegébe, vagy bebújik a régi rejtekbe. A fogatos gazdák válogatnak. Van, aki elégedett, de vannak elégedetlenek is. Ki hangosan, ki csendben szitkozódik: rossz, gyenge a választék. Nem ilyet ígértek... Aki talál magának megfelelőt, ott marad mellette, mintegy birtokosként, megszerzett tulajdonát vigyázva, nehogy valaki még elorozza. Hajnalban jönnek! Nyiresi sógor szavai ott lebegtek a jeges holdfényben. Mária ezért odament a kórókúphoz, a rejtek nyílását elzáró kórókévét félrehúzta, s bebújt a szűk nyíláson. Bent nagy nehezen megfordult, s az elmozdított kévéket a helyükre igazította. Koromsötét támadt körülötte, tapogatózva, háttal, mint a rák, nyomult egyre mélyebben a kórókúp gyomrába. Még az ősszel egy nyaláb szalmával bélelte ki a rejtekhelyet, s a szalmára egy lópokrócot terített. így, amíg jobb idők voltak, akár aludhatott is... Sríííí-húuuu! Sríííí-húuuu! 134