A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Dobos László - A néma

Most látni, milyen sovány és vézna a teste, ha így maradna, lehetne öreg fák csonka koronája, s halálba száradt ága is. Torzonborz madárként huppan a földre, csapkod is szárnyaival, keresve földi egyensúlyát... Hadradabaraba... Vigyorog, és fölfelé mutogat, nézzétek, láthatjátok, hallgatnak rám a fák... A némának gazdája is van, ha együtt mennek, a néma mindig csak mögötte lépked, ő a követő, nyilván a gazda szoktatta így: „Árva volt, nem kellett senkinek, kivert kutya volt, én könyörültem meg rajta", ennyi a bemutatkozó életrajz. Ha megállnak, akkor is távolságot tart a néma, húsz kutyalépés, innen figyel, nézi a szájak mozgását: Hadradabaraba, társaságban csak akkor mondja ezt, mikor igenelhet, és bizonyítja a gazda igazát... Itallal kínáljuk mindkettőjüket... „Erdészkoromban egyszer a püspök úr meghívott vacsorára" — a gazda élete legnagyobb történeteként meséli ezt mindenkinek. Vigyorogva igenel a néma, az ő értelmének ez isteni példabeszéd, bizonyításul a kezét is ég felé emeli esetlenül. „Pálinkával kínált, de még tőle sem fogadtam el, nekem még egyetlen korty szesz sem ment le a torkomon..." A néma ismét bizonygat, fejét rázza, s mindkét kezével kapkodva sepri a levegőt. „Elkerülöm a cigarettafüstöt is, az se embernek való, ha én lennék a kormányzó, kivágatnék minden tő dohányt, és felperzselném a szeszgyárakat ... Ez a két dolog fogja tönkretenni az emberiséget!"... A kitöltött pálinkáspoharak mereven néznek maguk elé, szégyenkezve hallgatnak az emberiség helyett is. A társaság dohányzó embere elnyomja cigarettáját. „Hadradabaraba", tör ki a némából, ez most harci kiáltása, a győzelem dicsérése — kezével a homlokát ütögeti, és mosolyogva mutatja szuvas fogait: azt mondaná, milyen okos a gazda, ez a Matuzsálem isten. „Ezen a héten beporzásra várunk", folytatja Matuzsálem, „a méhek járását jöttem megnézni." Mások dolgairól sohasem kérdez a gazda, állandóan a maga életének gondjait mondja, mintha csak ő élne a földön. Matuzsálem a folyó túlsó partján lakik, nagy tornácú házban egyedül; kaput, bejáratot veszett kutyafalka véd. Drótkötelet feszítettek ki a két part között, erre függesztették a csónak láncát, napjában többször is oda-vissza jár a ladik, messzire hallani, ahogy a sebes folyású részeken csörögve megfeszül a lánc. Vízimalmok paradicsoma volt valamikor e folyó, molnárvilág: mesék, történetek, legendák - építményeit falja, 12