A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Gál Sándor - Ítéletidő

kapcsán. Éjszaka volt még ekkor, fekete-fehér éjszaka, és a részeges harangozó reszketve hallgatta a gerendák panaszát. Reccs! Aztán ismét: reccs! Felverte asszonyát is, lecibálta róla a nehéz dunyhát, s odaráncigálta a megvakult ablakhoz. — Hallgasd — suttogta —, hallgasd, recsegnek a torony gerendái... Sivított a szél, az asszony pedig rámordult az urára: — Tebenned recseg a tegnapi pálinka, de nem a torony gerendái! — És visszabújt a meleg dunyha alá. — Ó, te némber, te Isten nőstény disznaja, te förtelmes pokollyuk — szidalmazta a harangozó siket asszonyát, aki a valóság hangjait nem képes fölfogni. Nadrágot rántott magára, kucsmát csapott a fejére, s ment, neki a fekete-fehér éjszakának, maga sem tudta, miért, minek. Talán azt hitte, ha odaáll a torony mellé, a széltől a gerendák nem omolnak le. Talán azt hitte, találkozik valakivel, megoszthatja kétségbeesését egy hűséges halandóval. De kint csak a vad havazás és a szélvihar fogadta. Az ég vasszürke. A vonatkerekek kattogása összemosódik a szürkeséggel. Éjszakára nappal, nappalra éjszaka. Feketeség, sötétség. Fagy, havazás, éhség, didergés. Sríí-sríí, húú-húú, emelgette előtte a havat a vihar. A harangozó perceken belül megfehéredett, csizmája mélyen merült a hóba, amint elindult a torony irányába, át a keskeny kertecskén. Meresztgette szemét az égre, abba az irányba, ahol a tornyot sejtette a magasságban, de sötétségnél egyebet nem látott. Látható a sötétség egyáltalán? Még a recsegés is megszűnt, ami fölébresztette. — Leomlott — gondolta a harangozó szomorúan —, azóta már leomlott az egész torony... Csak a falak állnak. Ha állnak még, mert azokat sem tudta szemével kitapogatni. Micsoda fekete fehérség! Hó és éjszaka — hóéjszaka. Toronydöntő hóéjszaka. Szeles, viharos, hófúvásos fehér sötétség. Nem látja — ezt tudja az ember. Az értelmével tudja. De mintha látná is ugyanakkor — olyan. És hogy jött? Itt-ott egy-két csillag között felhők. Mostanra meg ez! A torony döntő fergeteg: elemek násza. Vajon mi fogan belőle? A kérdésre talán még az esperes úr sem tudna választ adni, nemhogy a harangozó. Bár meglehet: őtisztelendősége a kérdést sem eresztené a maga közelébe. Elhárítaná szentséges jobbjával kegyesen, mint nem hozzá illő kérdést vagy gondolatot. A leomlott, láthatatlan toronyszerkezet alig karnyújtás115