A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988

Fülöp Antal - Ki szállhat velünk?

hangja most egy fokkal keményebb; ennek megfelelő malíciózus pillantást vetett Lérire, aki nyugodtan ült a székén, vaskos hangyáskönyvében lapozgatva, bár a száját hirtelen többször is megnyalta... — Hát akkor — mondta Beck cigarettára gyújtva — lássuk, mi történt. Zab várt, majd látva, hogy mindenki hallgat, s mivel ő volt az igazgató, megszólalt. — Hát az... Amit már a telefonban is... Izé... A nők lesütötték szemüket, bókolva nézték az asztalt, mintha a filcterítő zöldjéből szerették volna pótolni reményüket. Feltört egy orrán át elhangzó önérzetes sóhaj. — Cucor kolléga! - mondta Zab. — Álljon fel, maga a titkár, kitűnő műhelygyakorlatos, szépen, nyugodtan... Cucor megköszörülte a torkát, Beck jelezte, hogy nem kell fölállnia, így hát ülve köszörülte meg még egyszer. — Szóval — mondta —, baj történt... — Igen... — válaszolta Beck, inkább kérdő hangsúllyal. — Léri kolléga megbontotta a tanítás rendjét. S ezzel még nem mondtam sokat. — És mivel bontotta meg? — kérdezte Beck, újabb cigarettára gyújtva. Láthatóan fogyott a türelme. — Játék repülővel... Az elszórtan kibuggyanó, végül elharapózó nevetés közben a tanárok a székeket húzgálták maguk alatt, gyufák sercentek, s a füst felkéklő felhője mintha valamelyest oldotta volna a helyzetet. Beck azonban savanyúan húzta el a száját, tágítva egyet garbóján, s mintegy kinyilvánítva a dolgokról alkotott véleményét, fújt egyet a levegőbe. Erre az egyik tanárnő — mozdulatában alig titkolt sértődéssel — fölállt, és szót kért. — Vegye úgy, hogy megkértem rá — mondta Beck. — Léri kolléga - mondta a tanárnő, s öt ápolt ujja pirosra fényezett körmével dobolta hozzá a ritmust az abroszon — azt próbálta a fiúknak a nyolcadik Á-ban bemesélni, hogy életkoruk mindössze három és fél év, s hogy ez — számomra rejtélyes módon — a jövőben még fontosabb lehet... Hát erről van szó! Beck egyszeriben fölélénkült. Ahogy elkerekülő szürkészöld szemét körbejártatta a tanári karon, az teljes összpontosításról tanúskodott. Egy pillanatig a feszült figyelem pózában maradt, majd hátradőlt, és majdnem közönyös lett megint. De egészében mégis megváltozott... — Melyik maguk közül Léri? — kérdezte. 109