A szabadság szomorúsága – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1980-1988
Duba Gyula - A viharok időszaka
ta a televíziót. Érdeklődés nélkül nézte a programot, és az asszonyra gondolt: látta az ágyon feküdni és sírni. Reménykedett, hogy talán lejön utána a társalgóba, de hiába várta. Tehetetlennek érezte magát, képtelennek arra, hogy felmenjen. Később kiment a nyaralóház mögé, és szedett egy csokor vadvirágot. Egészen besötétedett már, amikor átment a szomszéd büfébe, és vett egy üveg vörösbort meg egy kiló nyers fügét. Két poharat vitt magával a konyhából, és felment a szobájukba. Az asztalt a terasz közepére tette. Leterítette egy tarka törülközővel, és ráhelyezte a fogmosópohárba tett vadvirágot. Kinyitotta a bort, az üveg mellé helyezte a két poharat. Aztán benyitott a szobába. Az asszony az ágyon fekve olvasott, és nem nézett fel, amikor belépett. — Meghívlak egy pohár borra — mondta sután a férfi — felköszöntelek, ha megengeded... Az asszony megborzongott, szó nélkül felkelt, és felvette a fürdőköpenyét. Fáradtan végigsimította a haját, s a férfinak a legmélyéig nyilallt a megfigyelés: nem fésülködött meg. Nem törődik azzal, hogyan ül vele asztalhoz, hogy a születésnapját megünnepeljék. Sápadt és kócos volt, erősen megviselt. Egész lénye bizonyította: igazán és lelke legmélyéből szenved. Kimentek a teraszra, és asztalhoz ültek. A délutáni viharfelhő elhúzódott valamerre, az éjszaka csillagos volt és hűvös, de a messzeségben, nyugaton és délen hangtalan fények játéka villózott. — Egészségedre — koccintott a férfi. — Hányadik is? — Mosolyogni próbált. — Nem számolom. — Éppen csak ivott, és letette a poharát. A férfi felkelt, szájon akarta csókolni, de az asszony elfordult, így csak az arcát csókolta meg. Egymás társaságában, mégis magányosan, szótlanul ültek sokáig, alig ittak, hallgatták a tücsköket, míg a messzi fényeket kísérő hangok hallhatóvá váltak, felerősödtek, és távoli morajuk eluralkodott a tenger felett. Ekkor az asszony felkelt, megvetette az ágyakat, és azt mondta, hogy szeretne lefeküdni, mert nagyon fáradt. Valamivel éjfél előtt ért oda a vihar. Aludtak, a férfi ébredt elsőnek. Fülsiketítő csattanásra riadt fel álmából, s hallotta, hogy az ablaküvegre és a terasz betontalajára ömük az eső. Orkán erejű szél fújt, le akarta tépni az ablak nyitott fatábláit. Az ébredés első pillanatában körülnézve úgy tűnt fel neki, hogy a szél nyomása a következő pillanatban valósággal felrobbantja a teraszra nyíló üvegajtó széles tábláit. Az égész ház zúgott és jajongott. Az asszony még aludt, altatót vett be lefekvés előtt. A következő csattanásra, mellyel egy időben vakító fehér fény tört 100
