Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - Új szlovákiai magyar regények

emigrációjában megjelent Pereg a dob című regényét. Ezt írtam róla: „A seghersi és scharreri puritán realizmus után Gergely regénye — noha felgyúlt hang-, szín- és vérkavargás — színtelenül, vérszegényen és süketen hat. Ez az első pillanatban megdöbbentett: hogy lehet, mint lehet?! Gergely regénye célkitűzésében a maximumot adja, meg is oldja; tételét — a paraszti felgyúlás spontaneitását beágyazni a pártmunka realitásába — pontosan levezeti, magyarázza, illusztrálja —, és a regény tény valós ág á t mégsem érezzük . . . papirosszagot érzünk, felfokozást, hozzáadást és így — valósághamisítást. . . Gergely regénye — ne fájjon és ne sértsen a szó — ponyvaregény lett. Ami ebben a regényben él, az elsősorban a tiszti különítmények szadizmusa ... A falusi szegénység szürke valóságképét nem szabad középkori fáklyákkal kormozni és vérmámorral elködölni, nem szabad ezt elsősorban egy olyan öntudatos és a munkásmozgalom mindennapjával ismerős írónak, mint Gergely Sándornak megtennie." Petrőci regénye más adottsági fokon, változott körülmények között — hasonló alapállásból, rokon hangvétellel — ismétli meg a Gergely-regény alaphibáját, valóságsekélyesítő szokványkönnyítését: a Horthy-szoldateszka regény-okkupáló elterebélyesedését. Ama emlékezetes 1956-os október végi napokon egy Ipoly menti határvárosban — a modellt egy Losoncra formált város adta — a magyar úri reakció is felüti a fejét: ,,a nagy esőben kibújik a gomba". Hangra kapnak éš tettre készülődnek: üzenetet várnak és Kőhiday őrnagy legényeit. A munkásmilícia azonban résen van, a küldöncöt elfogják, minden kiderül, a ,,most kezdődik a, most kezdődik a tánc"-ra várók hűvösre kerülnek. Röviden ennyi a történet, a regénykeret. A regénytartalmat emberek töltik ki, határozzák meg. A regény nem utolsósorban az emberábrázolás és a koratmoszféra művészete. Emberi jelképek, jellemképek sorozata nélkül a regény nem adhat választ a kor társadalmi problémáira. Amikor az absztrakt művészet az emberábrázolás szükségét tagadja, amikor azt, mint a tüzet kerüli: az embert — a problémahordozót — kerüli, tagadja, szabotálja és hatálytalanítja. Feladja önmagát, emberproblémáját: játék lesz és menekülés; de ez a játék a katasztrófanihilizmus gesztusa, és a menekülés, az öngyilkosság rezignációja. 181