Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - Új szlovákiai magyar regények

Petrőci emberei sematikus képletek. Ami a sematikus jelképet önmagán túlemeli, az Petrőci fantáziájának alakjain való felgyúlása. Túlexponál: túlhalmoz. Pillanatfelvételeket akar adni, frissen, rajtaütőn, hitelesen, de a kelleténél tovább időz tárgyánál, szituációjánál: élvezi, színezi, azonban az előhívásnál a fény és a frisseség már elfeketedett vagy elszürkült. Rájövünk: jelenítő módszere egyáltalán nem alkalmas ilyenféle adekvációra. Amit kapunk, az előre megszerkesztett egyszerűsítés: sablonalkalmazás. Mesterkedés. A pillanatfelvétel hi'.eles realitásából állókép lesz: tabló. Álló figurák sablonos csoportosításával nem lehet valóságot teremteni: mélyfelvételre vállalkozni. A mesterséges világítás színpadi képet idéz: alakok mozognak csupán és ágálnak. A regényatmoszférát színpadi reflektor pótolja. íme, egy példa. Színhely: a határfolyó két partja. Az egyiken mint passzív, de résen álló néző, Bodóné, a határváros szemleútra jött kommunista polgármestere, a milicista, a csehszlovák határőrökkel; a másikon egy az eseményektől, a lehetőségektől megrészegedett, megvadult magyar földbirtokos, aki a vasvillás szőve:kezeti tagok kíséretében, revolverrel a kezében, szemmel, szájjal, füllel, orral, idegeivel, összes érzékszerveivel vonul ki földjét visszabirtokolni, kóstolni, ízlelni, magába nyelni. Noha tudja, hogy ellenséges gyűrű veszi körül — a vasvillás szövetkezetiek! —, szája szinte habzik a gyönyörűségtől, magabiztosan, győztes mámorban még a túlsó partra is átkiabál. Szájal, provokál mindkét oldal felé, és amikor egy szegény asszony leinti, egyszerűen lelövi, s erre a szövetkezeti parasztok leütik, mint egy kutyát! Ez az egész grand guignol — ez a vad, lehetetlenül valószínűtlen beállítás és csoportosítás — persze nem érhet el sem adekvát művészi, sem tudatos pedagógiai hatást. Visszataszítón valószínűtlenül ábrázolt kép nem adhat tanulságot. Könnyítés eredménye az egész: egy helyre, egy pontra, szinte színpadra koncentrálni egyetlenegy jelenetbe és egyetlen árnyalatába 1956 októberét! így aztán nem csoda, ha ez a panoptikumszerűség ellobban, mint a görögtűz. És nem hathatnak ilyen helyzetben az olyan eleve e'süketelő szavak, melyeket Bodóné az Ipoly másik partjáról kiált át: ,,Az élet, a világ halad, és jaj annak, aki megáll . . . Testvéreim! Az ember csak akkor válik igaz emberré, a maga urává, 182