Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - V. Ady igaza

embertelenségben. E két szóban fejeződik ki a legpontosabban az ember háborús viszonylata. E két szó a béke erkölcsi jelszava: embernek megmaradni mindenek ellenére, a legnagyobb embertelenségben, a Tőke háborúja közepette. „Sohse volt még kisebb az ember": Adynak ez a megállapítása az imperialista háború cáfolhatatlan elmarasztalása. A gondolkodásra, ellenállásra kötelezett ember az imperializmus korában, a tőkés társadalmi rend profitanarchiájában csak önmaga gyilkosa lehet. Ezt a gondolatgyilkosságot fedi fel első háborús szavaiban Ady: Véres, szörnyű lakodalomba Részegen indult a Gondolat, Az Ember büszke legénye, Ki, íme, senki béna volt. . . Apponyi Albert a parlamentben a történelmi osztály nevében „Végre!" — felkiáltással üdvözölte a háború kitörését, a jobb sorsra érdemes Gyóni Géza Ferenc Ferdinánd jár a hadak élén címmel erőlteti a lehetetlen társítást, egyedül Ady látja a tragikus igazságot, a ,,kiért-miért" céltalanságot, a „másért" az idegenért-vérzés német muszáját, hogy a végén a magyar mint a „harcok kényszerültje" öntragédiájára döbbenjen: „Prédák, szegények, jók voltunk . . . / Mi voltunk a földnek bolondja, / Elhasznált szegény magyarok". És ki fizette mindenkinél jobban a véradót? A szegény emberek, munkások és parasztok, izzadtság és vér egyforma kizsákmányoltjai. És amíg a háború szervezői, hullarablói, a gyilkos profitból gazdagodnak, amíg „rút zsivány-arcok ékesre derűinek" . . . Szegény emberek mindent kitörülnek Emlékeikből, mert csak ölnek, ölnek. Ha iskolapélda kell, bizonyíték, hogy a múlt-hatalmak imperializmusa mint gyilkol haladást és forradalmat, hogy a háború mint állítja hamis váltóra a fejlődést, és téríti ki a történelmi folyamatot, akkor Ady háborúsán forradalomsiratását kell fellapozni, mely utolsó versében megrendítő erővel összegez történelmi ítéletet: 94