Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - III. Szlovákiai adalékok - 1. Mackensen kontra Ady

szigetig, a magam külön házacskáját szintén, de nem hal-e majd ebbe Románia?" Ki nem érzi itt a keserű riadó, védekező gúnyt? Ady jól tudja, hogy a sovinizmus síkján kiharcolt változás nem oldhat meg semmit: hogy ha az ember a sovinizmusnak csak a kisujját nyújtja, az bekapja az egész, parolára nyújtott kezet. De ezt egy ál-Tiborc nem érti. Amit ő Adyból lát, az nem lehet más, mint „hitvány hazaáruló beszéd, a nemzeti hovátartozandóságról megfeledkező keszeg gyászvitéz utálatos ömlengése". És e „szomorú aljassággal" szemben az elfüstölgött háborús győzelmek után sóhajtozik, „mikor a magyar és német bakák Mackensen és Falkenhayn lángelméjű vezetésével" legyőzték a románokat. Adyval szemben — Tiborc asszísztálásával — tehát Mackensen áll, a magyar költő „hazaárulását" a német generális „lángelméje" helyezi kellő világításba! . . . „Erdély fáj nagyon": minden Ady-ismerő tudja, mit, miként szenvedett Csúcsán Ady. Pesten halálos ágyán a paplant tépte, markolászta: Jaj, mi lesz Erdéllyel? Erdéllyel az lett, amire a Mackensenek ítélték: német bűnök magyar ára! A német imperializmus tartozását a kéznél levő szomszédon, a szolgán hajtották be. A németek romániai fosztogatását és a bukaresti béke germán gőgjét magyarokkal fizettették meg, de a magyar hamvazószerdán — bűntudat helyett — az álom és a vágy csak az idegen hőst tudta idézni, szolgamámorban egyetlen orvosságként a háború „lángelméjű" német vezéreit kijátszani. Akik a különböző Mackensenek, Hitlerek, Keitelek, Kesselringek és Guderianok jövőjében kéjelegték és kéjelgik a magyar üdvösséget, azok Adyra, erre a legmagyarabb fenoménre, idegenként, ellenségként döbbennek. E viszonylatban Ady — a háború magyar ellenmérge — csak „kerge gyászvitéz" lehet. „Ember az embertelenségben": Ady elérte a legnagyobb emberi rangot, de ezt a magasságot a törpéknek és háborús kéjelgőknek le kell tagadniuk és semmivé avatniuk, és így nem csoda, ha ál-Tiborcunk a Goga —Ady viszony lezáró háborús fejezetét — mely ízeire tépi az itt tárgyalt undorító történelemhamisítást — egyszerűen elhallgatja. A háború elsősorban a kultúra, a szellem, a gondolat gyilkosa és kerítője. A háború az író próbaköve: a szellem erkölcsi elkötelezettsége itt vagy emberi kinyilatkoz76