Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - I. Ősök és rokonok - 4. Az "embörakadály"

legyenek nyugodtak: önök sem kellenek nekünk. Mi csináljuk a magunk szabadságharcát. Magyarabb ez, mint a magyar mágnásoké, akiktől Gorkij beszélhet, míg megpukkad. Mi meghalljuk az ő beszédét." Viharmadarak, ha találkoznak . . . Ady jövőéles füle jól megértette Gorkij beszédét. Az orosz viharmadár üzenetét a magyar viharmadár vette át, és továbbította azoknak, akiket illet. Gorkijnak, az orosz forradalomnak — nem utolsósorban Ady jóvoltából — jócskán volt mondanivalója magyar viszonylatban is. A mélységben itt is felgyűltek a keserűségek: a nép meghallotta a két viharmadár üzenetét, és a visszhang nem maradt el! (Új Szó 1953) 4 AZ „EMBÖRAKADÁLY" 1914, az első világháború kitörése, váratlansága, szokatlansága, döbbentése valóban az Ady fogalmazta „különös, különös nyár-éjszaka" volt. Korszakbontó cezúra, hirtelen kipúposodott vízválasztó gerincvonulat: emberek kollektív muszája, vak, tündöklő illúziója, melyet nyomon követett az elmaradhatatlan embernyomorúság és nyomorultság. Az első világháború, mint tömegmámorban, rózsás, nótás nekilódulásban fogant paroxizmus, kezdeti hőfokán még a Thomas Mannokkal, Döblinekkel, Anatole Franceokkal és Bródy Sándorokkal igazolta és igenelte önmagát, és csak kevesen voltak, akik az imperialista háborút kezdettől és állhatatosan embertelenségi maximumként tudatosították. Ady összegező jelszava az „ember az embertelenségben" áthághatatlan erkölcsi irányvonalat rögzített. Az embertelenségbe kényszerült ember csak az embertelenség ellenerejeként állhatta meg a helyét. A háború emberpróbáját csak az az író állhatta ki, aki eszmélve és eszméltetve elért az emberségi tudat elkötelezettségéhez. 1914 — 1918 — a huszadik század első vizsgája és vizsgáztatója — az írótollak kivédhetetlen hét próbájává nehezült. 50