Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - I. Ősök és rokonok - 3. Viharmadarak, ha találkoznak

szemein keresztül kiolthatatlan vidám ragyogás áradt." Mi maiak már könnyen ítélhetünk így; Gorkij életműve, minden keserűség ellenére, egészében a népénekek derűs kórusaként árad a fülünkbe. Zene lett: egy nép, egy osztály fellélegző igazsága. Ma már igent bólinthatunk Alekszandr Bloknak, aki Gorkij 50. születésnapján ezt mondotta: ,,Ha Oroszországnak van tündérmeséje, valami, ami nagyon szép . . . akkor ennek a mesének neve kétségtelenül Makszim Gorkij." De ez a tündérmese Ady idejében még így beszélt: „Én vagyok azok kétségbeesett kiáltása, akik lent a mélységben rekedtek meg, és akik engem küldtek el hozzátok, hogy általam ismerjétek meg szenvedéseiket." És Ady mégis megérezte, hogy innen, az orosz mélységből és Gorkij közvetítésével árad majd egyszer világgá a felszabadultság vidámsága. Gorkij hite volt a zálog: „Mindenütt, ahol emberek vannak, lé.eznie kell a jónak is . . . mert az, ha parányi mértékben is, de mégiscsak megvan." És ezt a parányit, ezt a mindenütt pislákoló lángot fújja Gorkij, hogy el ne aludhasson, hogy fellobogva derűlátást áraszthasson a világra. Micsoda tüdő, micsoda szív kellett e munkához! És a jóságot, e megtartó erőt, a nép osztályával, a nép lélekkel azonosította Gorkij. A derűlátás magyarázatát az 1934-es moszkvai írókongresszuson adta meg Gorkij. Itt mondotta általában a népművészetről, hogy az „tudatában van halhatatlanságának, hiszi, hogy végül is minden vele szemben álló ellenséges erőt legyőzhet . . . itt a pesszimizmus teljességgel ismeretlen, annak ellenére, hogy ennek a művészetnek alkotói nehéz, keserves életet élnek". Dióhéjban ez, ennyi a gorkiji életmű legkifejezőbb összefoglalása. Gorkij maga mondotta el: a népművészetről szólott, és mi íme maradéktalanul visszavetíthetjük meghatározásait a beszélőre. A néplélek, a népi igazság örök optimizmusa feloldotta a keserűséget: Gorkij a vidámság irodalmának tört utat. . . Ezt a tényt 1906-ban magyar viszonylatban csak egy Ady Endre hihette és hirdethette. Forradalmi érzülete egész melegével állt Gorkij mellé, hogy így tudatosan e'különülve a hazai reakció kulturális kerékkötőitől, nyomatékosabban üzenhesse nekik: „Nem kellünk mi önöknek: mi haszontalan álmodozók . . . Önök bizonyára meg akarják leckéztetni Európát. Benne természetesen a szamár Gorkijt és népét. De ha mi nem kellünk önöknek, r 4 Fábry Z.: Stószi délelőttök 49