Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - I. Ősök és rokonok - 2. "Észak beszél… ember beszél" (Ibsen halálának 60. évfordulójára

jövőbe figyelmeztető ujjal mondotta: „Vigyázzatok! Ma az irodalom új szakasza kezdődött." Ibsennel valami új kezdődött: a modern ember bevonult a színpadra. A modern ember: a polgári társadalom teremtménye. És ez a bevonulás nem volt öntetszelgő ünneplés, tapsváró igen és, öröm és nevetés, de fogaknak csikorgatása, döbbentés, leleplezés, meztelenítés: igazság. És ez az igazság a társadalmi hazugság feltárása volt, emberek nyomorúsága és nyomorultsága. Hazugság és öncsalás megállíthatatlan hólabdajátéka, mint járvánnyá szélesült kórság és betegség. E társadalom emberei hazugságban élnek, mert ez a mindennap törvénye, az élet kényszere és a felelőtlenség kényelme. A népgyűlölő Stockmann doktorja ezt vallja: „Arról a nagy felfedezésről akarok beszélni, amire rájöttem, arról, hogy a mi összes életforrásaink meg vannak mérgezve, hogy a mi egész polgári társadalmunk a hazugság pestises talaján nyugszik." A Társadalom támaszaiban a polgári lét oszloptartóinak, korifeusainak lába alól Ibsen irgalmatlanul kihúzza a talajt: „Minden — ingoványra épült. Minek van itt érvénye? A látszatnak és hazugságnak és semmi másnak. A hazugság mint alap! Gondold meg, mit adsz fiadnak örökül!" Ibsen a színpadra — pellengérre — vitte a polgári társadalom alaprealitását: a hazugságot. És ez hallatlan tett volt korában! A századvég a tőkés kor önelégültségének, hízelgő öntükrözésének kora volt. De a valóság: képmutatás és álszenteskedés. Soha emberek még így el nem idegenedtek egymástól: otthonukba menekültek — új hazugságba! E világ embere valahol, valahogy menthetetlenül mint hazugság lelepleződött: kint a fórumon vagy otthon, vagy mindkét helyen. A hazugság annyira beette magát e világ zsigereibe, hogy a Vadkacsában Ibsen már nélkülözhetetlenségére mutathatott rá: „Vedd el egy átlagembertől a hazugságot, és elvetted éleiét." Peer Gynt tragikus figura marad mindvégig, minden látszatkönnyelműsége ellenére is: nem tud és nem akar kikecmeregni a társadalmi és önalkotta hazugságok szövevényéből. A dráma kezdőszava: „Hazudsz!" — alapmotívum marad végig. A századfordulón Ibsennél és Ibsennel kegyetlenül igazolódott Stendhal prognózisa, kinek Julien Sorelje a siralomházban átkozza meg a századot: „Kortársaim befolyá42