Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - I. Ősök és rokonok - 2. "Észak beszél… ember beszél" (Ibsen halálának 60. évfordulójára

sának csak bűnt és rontást köszönhetek. Három lépéssel a halál kapuja előtt utolsó monológom is csak képmutatás. Fuj, 19. század!" Ibsennel kapcsolatban Thomas Mann a 19. század „titáni morbiditásáról" beszél. És ennek a titáni betegségnek látleletezése nem lehe'.ett egyszerű papírmunka, de lehetett adalék, történelmi akta, a művészet kevés irodalmi megnyilatkozás mondhat el magáról. Ibsen korának marxista esztétája, Ibsen műveit a szociológusok számára egyenesen kötelező olvasmányként ajánlja! Papírfigurákból szociológusok nem szoktak tanulni, mert érdeklődésük tárgya: az alakok és helyzetek realitása, hitele! Ibsent „lelkiismeret-tanácsos"-nak nevezték. Az erkölcsi és társadalmi éberség e korban nem utolsósorban tőle indult ki. Arthur Eloesser, a kortárs vallja: „Ő aktivizált minket. Életünkben létezett egy Ibsen-világ, mely kimondhatatlanul szigorú és éber volt, ellensége minden álmodozásnak." Eza szigorúság, ez a követelmény persze kényelmetlen, sőt határozottan ellenséges volt egy olyan világban, melynek fő törekvése a másról beszé'és, az áltatás és elvonatkoztatás: Ibsen, a „papírfigura" egész életében támadások pergőtüzében állt. Ibsen tudatában volt kü'detésének, hatásának és — jövőjének. Amikor egyik darabját védelmezi, ezt írja: „Könyvem a jövőé. Azok a fickók, akik miatta lármát csaptak, még saját valóságos élő jelenükkel sincsenek kapcsolatban." Ha a kapcsolat szót felerősítjük, és azt mondjuk: nincsenek tisztában jelenükkel, akkor megkapjuk e kor szociológiai igazságát. Egy társadalom, melynek — tőkeérdekeltségéből adódóan — a hazugság az alapja, nem lehet kapcsolatban, nem lehet tisztában a valósággal, önmagával. Ez a társadalom: morbiditás. A hazugság nem ad jövő-kapcsolatot, a hazugság nem tisztáz. Moralitása: hazugság, és ez álerkölcsről Ibsen csak halotti bizonyítványt állíthat ki: „Ez a morális vászon úgy szaglik, mint a halotti lepel." Ibsen, szimbolikus és történelmi drámáit leszámítva, majdnem minden darabjában otthonuk légkörében ragadja meg embereit, ott, ahol nem lehet világgá színészkedni, alakoskodni, kinti frázisokkal handabandázni, mellre ütni, ott, ahol az emberek, családok egymásra vannak utalva, és ahová, hol félelemből, hol számítón elbújnak, elzárkóznak a kinti világ, a közösség áramköre elől. Ez otthonokban a „társadalom támaszai" vagy zsarnokságban, vagy 43