Fábry Zoltán: Stószi délelőttök
A VÁDLOTT MEGSZÓLAL
tudták magukat. A közös jegy a fasizmus által száműzött kritérium: a humanizmus volt. Az antifasizmus csak mint antibarbarizmus tölthette be hivatását, mely humanizmusa révén nem tűrhet, nem nyugtázhat embertelenséget. Az antifasizmus a militáns humanizmus egységfrontjává nőtte ki magát, a szellem emberei már ,,humanité cordial "-ról kezdtek beszélni. Joggal, mert az antifasizmus — emberségtudatából kifolyólag — összekötő erő volt, a fasizmus — embertelenségéből kifolyólag — szétválasztó princípium. Nem hangsúlyozhatta azt, ami összeköt, tehát az emberséget, csak azt, ami szétválaszt — tehát a faji kizárólagosságot. A fasizmus csak így lehetett minden morális életközösség szétverője, hogy a maga nacionális imperializmusát megvalósíthassa. Az az erkölcsi tudat, melynek indítéka és határa csak a nemzet, mást nem is tehet. Minden tágító, befogadó, összekötő és egyenlítő eszme az antifasizmus térfelében található; minden szűkítő, korlátozó, taszító és kirekesztő princípium a fasizmus privilégiuma. Nézd meg a tágító internacionalizmusok, a befogadó univerzális eszmék mai sorsát, és rádöbbensz az öngyilkos tényre: hivatásukat nem teljesíthetik, mert szűkítő korlátok, kirekesztő kizárólagosságok, sovén taszító önzések lényükkel ellenkező funkciókra kényszerítik őket — saját soraikban. Az emberség szomját, vágyát érlelte az idő, az emberség diadalát vagy legalábbis az eddiginél nagyobb szólás- és szállásjogát várta minden erkölcsi logika, és ehelyett leplezetlen embertelenség nyüzsög minden táborban és árnyalatban. Ez ennek a világháborúnak legmegdöbbentőbb jóvátehetetlensége. Ha a háború következményei csak a háború gyümölcsei, akkor hiába volt minden. A fasizmus elleni harcnak csak akkor van értelme, ha ennek lényegbeli antipólusa — a humanitás — váltja fel a fasizmust kiteljesítő biológiai barbarizmust. Ha a fasizmus nem ezen a síkon lesz elijesztő valóság, akkor a humanizmus sem lehet vonzó mentség. A fasizmusnak egyetlen kiútja a háború volt. És most nincs kiút a háborúból. Mit manifesztál ez? A háború vaslogikájú törvényét, mely továbbszüli önmagát, ha nincs lényegesen és belülről induló erkölcsi antitoxinja. A háború még nem ért véget: a fasizmus kitenyésztette hatalmi kizárólagosság, a faji tekintetnélküliség itt él velünk, köz425