Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

A VÁDLOTT MEGSZÓLAL

Ma az antifasizmus: frázis, semmire sem kötelező dekórum, melynek valóságvonatkozásai minimálisak. Korszerűtlen erkölcsi magatartás, néhány ember legfelső, kor determinálta erkölcsi parancsa. Akik megrekedtek az antifasizmus erkölcsi primerségében, azok ma új non possumusukra döbbennek, mert imperialista, rasszista barbár princípiumokkal nem lehet közösségük, és így mindenkinél árvábban és megértetlenebbül dideregnek. De ez nemcsak a csalódottság, a kiábrándultság, a rezignáció didergése, hanem az eszmélés borzongása, a hűség hidege, az elkötelezettség tudatának kristálytiszta felismerése. Egyedül vagy, dideregtetően, mint mindig, mikor a felelősség bírói tisztre szólít egy egész világ ellen — egy egész világért! 13 Az antifasizmus leglényegét tekintve: az emberség erkölcstudata, és ezért mindenekelőtt — morális aktivizmus. Heinrich Mann az antifasizmus születési élményét elválaszthatatlanul a humánum erkölcsi tudatához kapcsolja: ,,A fasizmus érdeme, hogy ellenfeleit emberségükben megerősítette, erkölcsi ellenállóerejüket kiprovokálta belőlük." Ma egy hasonulási folyamatnak vagyunk a tanúi: a fasizmus nem provokál többé. Az antifasizmus mint erkölcsi ellenerő a felismerhetetlenségig eltorzult. Tegnap mint az egyedül célravezető kibontakozás és gyógyulás lehetőségét kóstolgattuk, szuggeráltuk és manifesztáltuk: az erkölcsi restitúciót mint az antifasiszta egységfront legdöntőbb kihatását. A fasizmus provokáció volt, de a visszahatás megérte a történelmi merényletet: a hatalmi totalitással szemben kikristályosodott a lelkiismeret-felelősség primersége, az emberi méltóság és szolidaritás tudata: a humanizmus elodázhatatlan történelmi muszája. Minden, ami a fasizmussal szembekerült — krisztianizmus és marxizmus, demokrácia és liberalizmus, pacifizmus és europeizmus, kultúrtudat és szellemfelelősség —, erkölcsi alapjára eszmélt. . . Ebben az erkölcsi magatartásban találkozhattak mindazok, akik az emberi jogok letéteményesének 424