Fábry Zoltán: Stószi délelőttök
MAG HÓ ALATT - I. Ősök és rokonok - 2. "Észak beszél… ember beszél" (Ibsen halálának 60. évfordulójára
Nagy volt e kicsiny, de szabad emberke! Korának magányosa, megértetlenje, de térben és időben árvasága, otthona és hazája végtelenné tárult: az egész utána következő magyar literatúra általa és benne tükröződött. Őse, rokona, testvére lett minden árvaságnak, alázottságnak, igazságtalanságnak, éltetője és erősítője minden emberségnek, európaiasságnak és robotszüntetésnek. Aki magyar költő igaznak indult: tisztelgő látogatásra, „avatásra" és elégtételadásra hozzá sietett. Költő volt, vitéz volt és nemcsak nevében; példa és igazoltság, kit ama legnagyobb idézett és vállalt, ki magyar volt az űzött magyarságban, és ember lett az embertelenségben: „Csokonai Vitéz Mihály unokájának érzem és tudom magam: veszettül európaiatlan magyarnak, aki kacagtató fanatizmussal él-hal Európáért." Ady Endre 1805. január 28-án született! (Fáklya 1955) 2 „ÉSZAK BESZÉL . . . EMBER BESZÉL" (Ibsen halálának 60. évfordulójára) Mielőtt hozzáfogtam volna e cikk megírásához, az érdekesség kedvéért fellapoztam a 35 év előtti megemlékezéseket. Akkoriban a tiszteletlenség és fumigálás Ibsennel szemben szinte kötelező divat volt. A borzas fiatal titánok nem bírták a mértani pontosságú és tisztaságú ibseni dramaturgiát, ami azonban feltűnt, az az a körülmény volt, hogy a magukat lázadóknak tudó fiatalok nem látták meg Ibsenben a lázadót, vagy nagyon is látták, és igyekeztek ez őst félreseperve, kisemmizve — önmagukat felnagyítani. Ibsent halálakor a francia René Doumié mint „az emberi lázadás legnagyobb tanítómesterét" köszöntötte, a 35 év előtti pozsonyi lapokban azonban ilyeneket olvasunk: „menekült a problémák megoldása elől". „Nem mintha 40