Fábry Zoltán: Stószi délelőttök
A VÁDLOTT MEGSZÓLAL
Nem sikerült: Hitler gátat vetett, és Európa könnyelműsége, felelőtlensége, egyenetlensége valósággá duzzaszthatia a germán véristenséget: Jaj, nem így vártunk feleletet! Nem hallgattál a költőidre, Európa: moshadd kezedet! Az emberi hangot elnyelték a barbarizmus csizmaléptei, de a szlovenszkói magyar költő, a vox humana megszállottja és elkötelezettje nem úszhat az árral, őt a tegnapi fogadkozások kötik és kötelezik a mai mindennél nehezebb non possumusra: most, hogy új dühök veszett nyála marja a föld csapágyait, s kígyóvérrel, zsiványvelővel kenik az aljak vágyait: s országpelyvát sodor a bombás gázzal telt, történelmi szél, s bátorság békéről az ének igazáért minden szegénynek: az ügy bukhat, az Eszme él, most: légy a gáton férfi s jelkép, álld a sarat, a túsz te vagy, magán, de tán magad a nemzet, ember-magyar tanod ne hagyd. Embertelenség idején a magyarság sorsát, fogalmát, lényegét elválaszthatatlanul a humánumhoz kötni, lehet-e bátrabb, nagyobb, megtartóbb célkitűzés? Ember magyarság: az Ady kottázta magyar emberlényeg kiteljesedése, aláhúzása ez az antibarbár pedagógia. A fasizmus szennyáradata ezt a magatartást nem piszkíthatja, nem kisebbítheti. Elsodorhatatlan alap ez: a költő biztos talajon áll, messziről jött és messzire lát: Egyszer tetemre hívunk minden egysors-népet — Hiábatájt mért hirdettük magyarként sorsunk értelmének a Dunatájt? S Európa, önző, vénlő, céda 402