Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - I. Ősök és rokonok - 1. Vitéz Mihály ébresztése és ébredése

népe keservét, reményét és lehetőségét a költő fedi és villantja fel. Nincs más gondja és szerelme. Lilla? Még itt is és akkor is a hazára gondol, és pardont és gráciát kér kedves zavarban ez elfeledkezésre: . . . a Lilla hév ölében Lillán kívül egyébre Elmém ügyelni nem tud. Ha hát csupán szerelmet És bort fogok dalolni: Magyarjaim! Kikérem, Ne szóljatok meg érte! És ezt az embert tették meg országos infámis huncfuinak! Fájt ez nagyon, de erősített is. Csokonaiban a huncfuttá tételés tiltakozott és kért szót mindenképpen. így születik meg a Nemes bátorítás: az önemberség bátorítása, az önerősítés a nemtelen magyar nemesi világ züllesz'ő cimboraságával, hahotázó mozdulatlanságával szemben: Szűnj meg az ollyakkal magad is gondolni, barátom, Kiknek az érdem elég a szidalomnak okúi. Légy te bolond, mint ők, vagy bírjál oly kutyaszívvel Mindjárt társparolát fognak örökre veled. Ők az okost, jámbort valahol íündökleni látják, Üldözik, és pöffedt kedveket abba lelik. Tarts velek, és kölcsön segedelmet nékik ajánljál, Mindjárt megszűnnek lenni csatába veled. Én pedig azt mondom, hitvány pletykákra ne hajtsál, Légy ember s iszonyú szíveket óva kerüld. Légy te az, ki valál: mind megpukkannak irígyid, Minthogy igaz, mindég győzni fog a te ügyed. Győzött az ügye: a huszadik század poétája lett. Éle ében, a nagy kezdeti sikerek után, magányos volt, ü'dözött, alázott senki, aki ruhaszekrényben berendezett dolgozó „szobájából", utolsó alázottságában és üzenetében „igazát megmondani bátorkodott" Rhédei Lajos méltóságos cs. k. kamarás úrnak: „én rejtek magánosságomban magamnak és a tudománynak élő kicsiny, de szabad emberke ..." 39