Fábry Zoltán: Stószi délelőttök

MAG HÓ ALATT - I. Ősök és rokonok - 1. Vitéz Mihály ébresztése és ébredése

Hát csak sertést nevelt-é Itt a makk s haraszt? Hát csak kanásznak termett A somogysági paraszt? Hány jó ész lett vaddá, Hogy nem mivelték? Hány polgár bunyikká? Hogy jóba nem nevelték! . . . Kié a hiba? Kié, hol a hiba? Csokonai egész költészete a tettesről és a lelőhelyről tudósít: az élet- és kultúrasenyvesztő hivatalos országról, a nép- és nyelvellenes rendiségről. Amikor a költő a paraszt, a jobbágy elbitangollságát panaszolja, akkor a magyar élet és nyelv örök termőtalaját fedi fel. A jobbágy- és nyelvkérdés itt egy síkon találkozva, egyszerre jelentik a nép és a kultúra jövőjét. A szó mindenképpen a népet illeti: ők jelentik és biztosítják a folyamatosságot, a múltat csakúgy, mint a holnapot. A haza, a nyelv általuk van, és bennük — örök. ..Magyarjaim! Literátorok! nem csak a külföldi írókat olvassátok, hanem keressétek fel a rabotázó együgyű magyart az ő erdeiben és az ő szkita pusztáiban, hányjátok tel a gyarló énekeskönyveket, a veszekedő prédikációkat, a szűr bibliopóliumon (ponyván) kiterített szennyes románcokat, hal'gassátok figyelemmel a danoló falusi leányt és a jámbor puttonost . . . akkor lelitek fel a nemze'nek ama mohos, de annál tiszteletesebb maradványait, amelyeket az olvasott és utazott uracskáknak társaságában hasztalan keresnétek." Csokonai azonban nem reked meg a jámbor puttonosnál, többet lát, tud és mer: a nép nyelvőrző és nyelvpallérozó képességét, mely egyszerre és egyben konzervál, és újat alkot, a nép kultúratermő és -hordozó szerepét. ,,Bizony a szegény községnek ma is több zsenije van, mint azoknak, akik szégyenlenek a közé számláltam: ő a maga ideáit is ki meri magyarul tenni, s ha reá kész szót nem talál, bátorkodik csinálni; míg a felső község (főnemesség) nem akar, a tudós község (értelmiség) nem mer, és amaz németizál, e pedig deákizál!" Kié hát a haza, hol a haza? Mi élteti és biztosítja? A kócsagtoll farizeusai semmi esetre sem. A hazát, igazát, 38